„Ebben az intézményi struktúrában és ezekkel az emberekkel nem lehet közszolgálati médiát csinálni.”
Magyar Hang Plusz
Csatlakozzon a Magyar Hang Pluszhoz! Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!
Ám hogy ez hogyan járul hozzá a betegek gyógyításához (ha egyáltalán), azt senki sem tudja. Magyarországon 200 ezer beteg él, és jelenleg lehetetlenség meggyógyítani – vagy akárcsak hatékonyan kezelni – őket.
Japánban a kormány kilenc éven keresztül, egészen mostanáig nem ajánlotta a HPV elleni oltást a tinédzser lányoknak, mert hittek (vagy legalábbis engedtek) az oltásellenes téveszméknek.
A húszas évek eleji gyermekvonat-akció nemcsak az érintett gyerekek sorsát határozta meg, sokszor generációkon át öröklődött a holland kultúra szeretete. Megnéztük azt is, hogyan írtak minderről a korabeli regények.
Száz éve született Halász Péter, aki a Kádártáncban megfogalmazta, miért imádkozhatnak a magyarok a diktátorukért.
Kénytelenek leszünk végre felnőni a feladathoz, és ahelyett, hogy politikai messiásokat várunk, a saját életünkért felelősséget vállalni. Egyenként előbb, és aztán közösségként.
Körtét, de almát, diót és főleg szőlőt ültetni hit kérdése. Hité a jövőben, a jövő értelmességében. Negyven szüret egy emberi élet, úgy tartják, ennyit rendeltek az égiek a nagy műre.
Az ötvenes évek elején huszonkét grönlandi inuit (eszkimó) gyereket szakítottak el a szüleiktől és a gyarmattartó Dániába szállították őket. A cél annak bemutatása volt, hogy dán neveléssel asszimilálni lehet a „civilizálatlan” inuitokat.
Dokumentumfilm-sorozatot forgattak egy négy évvel ezelőtti rablásról, amelynek során 7000 ízeltlábút zsákmányoltak a bűnözők egy philadelphiai magánállatkertből. A rablást követő nyomozás során a gyanú gyorsan a volt és aktuális alkalmazottakra terelődött.
Orbán erre érzett rá, Kádár örökségét folytatja: közmunka, ilyen-olyan alkalmi juttatások, a polgármester, a képviselő (a Fidesz) atyaian gondoskodik, és ami a legfőbb, megvéd…