Harcolunk az unió, főleg Brüsszel, Soros és a migránsok, Norvégia és mindenki más ellen, aki nem ért egyet velünk, pontosabban a NER-rel és a miniszterelnökkel.
Publicisztika
Milyen küldetésre gondol a miniszterelnök, mikor a beosztottai az általa vezetett államot olyan pofátlan nyíltsággal szervezik ki a haverjainak és rokonainak, amire még a rendszerváltó balliberális gazdasági elit is csak csettintene.
Csobajon több a parasztház, ám az a valami, amiért ezeket a régi-régi építményeket szeretni lehet, szinte valamennyiről lekopott, odalett, elillant, s a helyén csupán a nincstelenség maradt.
Még arra sem veszik a fáradságot, hogy egyetlen használható érvet felmutassanak a konzervatív ideológia védelmében.
A konteókkal szembeni kiállás sem lesz túl hiteles, ha máskor mi is rögtön bedőlünk minden olyan cikknek, ami az előfeltevéseinket erősíti.
Dobrevnek még érnie kéne, túl hamar akar miniszterelnök lenni. Az előválasztást ugyan megnyerheti, de győzelmére rámehet az ellenzék jövő tavasszal.
Kocsis úrnak és pártjának egyébként a stoppolás, a megállítás régi mániája. Korábban már meg akartak például állítani egy európai (fő)várost, amely viszont nem kívánt jól megszokott földrajzi koordinátáiról elmozdulni.
„Hogy áll a kezében az a tálca, közlegény? Mi lesz majd a valódi bevetésen? Ha ráz a gép, a végén még a nyaralni induló miniszterelnök ölébe önti azt a kávét!!!”
Semmi sem illusztrálja jobban a sportnál, hogy a magyar valóság döntő részben egyetlen ember gondolkodásának kivetülése.
A cirka tízórányi budapesti látogatás folytatásaképpen megejtendő háromnapos szlovákiai út: letaglózó magyar kudarc.
Mi lenne, ha a két országos ellenfél szemtől szembe játszaná le ezt a meccset?
Mindenből lekvárt akarok főzni, amiből a környezetem számára ízletes lekvár lesz. Hamar beláttam ugyanis, hogy a lekvárfőzés, akárcsak az operaéneklés vagy szinkronúszás, igényli a lelkes és értő közönséget.
Három felhőtlenül boldog, vad almaként fellépő öltönyös embert láthatunk az Orosz Föderáció Külügyminisztériuma Twitter-oldalán „a nap fotója” rovatban közzétett fényképen.
1990 környékén – előtte kicsivel, utána nem sokkal – lefegyverzően hatott, hogy mennyi minden vált valószínűvé. Jobban, ami jónak ígérkezett, kevésbé, ami rossznak. Épp fordítva történt.
Nagyanyám, nagyanyó – bármikor sütött nekem pogácsát, az volt a kedvencem. Az ma is. Nem tudom, hányfélét tudott.