Ha választhatunk, hogy mi legyen a háttérben a videohívás közben, akkor legyen könyvespolc és szobanövények, mert a brit Durhami Egyetem kutatása szerint ekkor gondolja a másik fél a legmegbízhatóbbnak és legkompetensebbnek beszélgetőtársat.
A covidpandémia idején elrendelt lezárások miatt tértek át sokan az otthoni munkavégzésre, míg a korábban személyes jelenlétet kívánó értekezletek áttevődtek az online térbe. Ekkor vált a Zoom kifejezés (a leggyakrabban alkalmazott videótelefon-platform) a videokonferencia szinonimájává. Ez önmagában is merőben új helyzetet teremtett a legtöbb ember számára, hiszen gondot okozott a (csupán a számítógép képernyőjén látott) többiek tudatállapotának felmérése a nehezen kivehető arckifejezésük alapján. Emellett azonban megjelent egy sokszor ugyancsak zavaró körülmény: a háttér.
Amikor otthonról indítunk videóhívást, nemcsak mi látszódunk a képen, hanem a lakásunk egy részlete is. Ez sokak számára már túlságosan intim, a magánszférájukba történő behatolásként értékelik, ezért vagy teljesen kikapcsolják a kamerát, vagy virtuális hátteret állítanak be (esetleg a tényleges háttér elhományosítását, szép magyar kifejezéssel: elblőrölését választják). E megoldások azonban sokszor művi hatást keltenek, ezért az emberek nagy része inkább a tényleges háttér manipulációjával igyekszik magáról minél pozitívabb képet kreálni.
A legtöbben azt hiszik, hogy ha könyvespolc vagy buja szobanövények elé ülnek, akkor a beszélgetőtársaikban majd az a benyomás alakul ki róluk, hogy műveltek, olvasottak, szeretik a természetet, a harmóniát, a rendet, vagyis megbízható és kompetens emberek. Ugye, milyen naiv elképzelés ez? Hiszen mindenki tudja, hogy a másik pontosan azért telepedett a könyvespolc elé (és talán egy hokedlin ül, miközben a laptopja egy kupac könyv tetején egyensúlyozik), hogy ezzel próbálja magát okosabbnak mutatni. De az a csodálatos a dologban, hogy a trükk átlátszósága ellenére tökéletesen működik.
A kísérletben 18 férfi és 18 nő fotóját mutatták meg az alanyoknak. A képeken szereplő emberek vagy mosolyogtak, vagy semleges volt az arckifejezésük. De a háttér volt a lényeg. Hatféle háttér elé montírozták a fotókat: szobanövények, könyvespolc, otthoni nappali, elhomályosított nappali, üres egyszínű háttér és valami furcsaság elé. A furcsaság például egy jégtáblán henyélő rozmár volt (ezzel a vicceskedő háttérrel nyomuló embereket akarták szimulálni). A képek köré a Zoom jól ismert ablakát illesztették, és az alanyoktól azt kérték, hogy pontozzák a látott ember megbízhatóságát és kompetenciáját. Az eredmények meglepő módon egyáltalán nem voltak meglepőek: az alanyok a könyvespoc, illetve szobanövények előtt ülő embereket gondolták megbízhatóbbnak és kompetensebbnek. A vicces(nek hitt) háttér viszont sokat rontott a megítélésen, ahogy a nappali szoba is – annak ellenére, hogy nem volt a képen rumli, hanem egy teljesen vállalható szoba. Ennél még az elmomályosított háttér is jobb volt. A háttér mellett a kísérlet résztvevői megbízhatóbbnak gondolták általában a nőket és a mosolygó embereket.
