
Sokan kérdeztétek, hogy mi miért nem csinálunk filmet majd kormányváltás után arról, hogy mit loptak el Orbánék. Hát, több indokom is van – erről írt közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnök, annak apropóján, hogy Kálomista Gábor filmet készít a politikus 2006-os őszödi beszéde kapcsán. Ennek előzetese éppen szerdán, vagyis a beszéd elhangzásának 15. évfordulóján jelent meg, de a teljes kormánymédia és a Fidesz-KDNP politikusai is kiemelten foglalkoztak ezzel a nappal.
Például Orbán Viktor miniszterelnök azt a kérdést tette fel, ki hol volt a beszéd elhangzásának a napján, mire Gyurcsány Ferenc azzal vágott vissza a poszt alatt kommentben, hogy megkérdezte, a kormányfő hol volt, amíg az egész országot szétlopta a Fidesz. Később Gyurcsány videóban is reagált Orbán Viktornak, és azt kérdezte tőle: „Te hol voltál, Viktor, amikor a családod közpénzen meggazdagodott?”
Ilyen előzményekkel vette elő a témát ismét Gyurcsány a témát, egész pontosan azt, hogy ők miért nem akarnak filmet forgatni arról, „hogy mit loptak el Orbánék”. A politikus ezt az alábbiakkal indokolta:
- Mert ez lenne a világ leghosszabb filmje; mi meg másban akarunk világrekordokat dönteni
- Mert van 99 jobb ötletem arra, hogy mire költsünk 800 millió forintot
- Mert a következő kormány nem filmgyártással, hanem a fideszes bűnözők elszámoltatásával és a kormányzással lesz elfoglalva.
Végső érvként Gyurcsány azt hozta fel, „senkit nem tudnánk rávenni, hogy játssza el Orbán Viktort”.
Egyébként a film kapcsán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is megszólalt. Ő azt mondta, „Gyurcsány Ferencnek amikor mozog a szája vagy hazudik, vagy iszik”. – Most épp azzal vádaskodik, hogy 800 millió közpénzből készült a róla szóló film. De hát nem közpénzből készült! Megint hazudik. Újra és újra. Beteges. Erről szól az ő története és erről szól a film is. Azért fél tőle, mert tisztában van vele: őt a saját múltja fogja legyőzni – tette hozzá.
Kálomista Gábor, a film producere az Indexnek arról beszélt a kérdésre, honnan van pénzük a projektre, hogy „eddig a Megafilm saját forrásait használtuk, és vannak támogatóink is”. Hogy pontosan milyen támogatótokról van szó, arról viszont csak annyit árult el, „különböző magánszemélyekről. Fontos leszögezni, hogy a Nemzeti Filmintézet egy forinttal se szállt be.”