Tízmilliókkal drágább lesz saját lakást vásárolni a fiataloknak, mint eddig.
Koffein
A romániai pedagógusok három hét alatt megcselekedték, végbevitték, amire magyar kollégáik soha nem voltak, és ahogy most, a státusztörvény elfogadását követően kinéz, soha többé nem lesznek képesek.
Szijjártó Péter szerint Svédország NATO-csatlakozása kapcsán világos a kormány álláspontja. Jó tudni, hogy legalább ő érti.
Nemzetvezetőnk, miniszterelnökünk említést sem tett közösségi oldalán az utóbbi évek (évtizedek) legnagyobb magyar futballsikeréről. Pedig hát azon az idővonalon, ahol kis túlzással Kis Grófo prosztatavizsgálata is nemzeti trikolóros posztban tétetik közhírré.
Csak a hatalomnak áll érdekében, hogy egy újabb törésvonal jelenjen meg a társadalomban. Itt az aktualizált, újrafogalmazott hamleti kérdés: Tanítani vagy nem tanítani?
A nemzethez tartozás egészen bizonyosan nem attól függ, hogy valaki kormánypárti avagy ellenzéki, netán teljesen közömbös a politika iránt. Így aztán az sem lehet mércéje, hogy ki mennyire áll közel a hatalmi centrumhoz.
Szóval nem lesz megszorítás. Hát ez dehogy az, a Bokros-csomag, na, az igen, de ez nem, ez teljesen más, ez racionalizálás, modernizálás, hatékonyságnövelés, ilyesmi.
Nagy szükség lenne már arra a cenzorhivatalra, amely egyenként végigmegy gyermekeink könyvein. Melyik legyen még tűrt? Melyiket kelljen lefóliázni?
Itt tartunk: 2023-ban, a határok nélküli Európai Unióban megkérdőjelezik azt, hogy egy kétmilliós város választott vezetője elmehet-e a testvérvárosába Székelyföldre.
A miniszterelnök azzal hergelt a múlt heti uniós csúcsra készülve, hogy számon kéri Brüsszelen: hol a pénz? Utóbb kiderült, hogy magán a tanácskozáson nem igazán firtatta az ügyet.
Az állami tulajdonban lévő balatoni üdülők kiárusítását tervezheti a kormány, miközben a közpénztízmilliárdokból felújított kastélyokat ingyen ajándékozná el.
Varga Judit története intő példa legyen hát mindenkinek. Aki nem hiszi, kérdezze meg Szájer Józsefet.
Rengetegen voltak szombaton, akik azt gondolták, órái maradtak hátra a Putyin-rendszernek. Miközben még ha elérte is volna Moszkvát a Wagner, egy Oroszország élére kerülő Prigozsinra nemigen volt esély.
Amikor valaki a saját bőrén tapasztalja meg a kórházakban uralkodó állapotokat, akkor jön rá, hogy tényleg nagyon rossz az egészségügy helyzete.
Kiderült, hogy Putyin hatalma sebezhető, a tekintélye kikezdhető, a konfliktust pedig egy külső szereplő, Lukasenka bevonásával tudta csak rendezni.