Hol van az a „szigorú, teljesítményalapú minőségbiztosítási rendszer”, ami eldönthetné, hogy ki „jó” és ki „rossz” tanár? És hol vannak azok, akik egy ilyen – ma még nem létező – rendszert szakszerűen és objektíven működtetnének?
Vendégoldal
Az erdőknek legfeljebb a nagyon szűken vett gazdasági hasznát lehet hektárban és köbméterben kifejezni, a természeti/ökológiai (és netán esztétikai) értékét aligha.
Lehet, hogy a DK árnyékkormánya teljesen jó (legalábbis logikus) lépés. Lehet, hogy csak egy bukott miniszterelnök kapálózása. De természetesen az is lehet, hogy a Fidesz csele, vagy pont az EU ármánya, vagy mindkettő, vagy egyik sem, vagy gyíkemberek.
Nagy területeket foglal vissza az ukrán sereg, mire Orbán Viktor belép az Ukrán-Magyar Baráti Társaságba, s felajánlja székhelyül a civil szervezet számára a Parlament északi szárnyát.
Ne az alapján dőljenek el a tanári fizetések, hogy ki van régebb óta a pályán, hiszen lehet valaki negyven éve konstansan rossz tanár, és lehet valaki két éve folyamatosan jó.
Jönnek a takarékos ötletek. A Népkonyhára délután négykor hozzák az „ebédet”, nem is érti, miért akkor, de nem probléma ez, legalább van, ingyen van.
Sosem figyelünk a bölcsekre, megyünk a fejünk után, mert nem a szükségleteinket akarjuk kielégíteni, hanem az igényeink szerint akarjuk átformálni a környezetünket.
Bizonyos anyagi szint fölött vagyonbevallási kötelezettség, közbeszerzések rendbetétele, a NER-kompatibilis politikai iparosok lecserélése.
Azt mondani egészében „az elmúlt harminckét év politikai elitjéről”, hogy „nem a politikáért, hanem a politikából, nem a nemzetért, hanem a nemzetből éltek”, több, mint tévedés: rágalom.
A kattintásvadász címadás már nem kizárólag kellemetlen vadhajtás, hanem minden politikai és kulturális szinten hatékony(nak vélt) és előszeretettel használt technika, a félművelt verbál-agresszorok sunyi know-how-ja.
Az elmúlt 12 évben a nők azt várták, hogy „jövőre majd jobb lesz”. De sajnos egy ilyen dilettáns banda osztotta be a pénzünket.
Köztudott dolog, hogy fogy a magyar. De lehet (szabad?) más módon is megnyilatkozni erről? Gondolkodhatunk globálisan, empirikus módszereket figyelembe véve is?
Lassan odáig jutunk – hacsak nem értünk máris oda –, hogy a műveltség, a kultúra valamiféle megbélyegzést fog jelenteni a köztudatban.
Manapság egy szikrát sem vagyunk különbek a régen mélységesen lenézett embereknél, mert ugyanúgy viszonyulunk korunk „csodáihoz”, mint valaha a feketék az üveggyöngyökhöz.
Miután sok évig arra kondicionálták az embereket, hogy alapvetően a pénztárcájukra fókuszálva ítéljenek valamit jónak vagy rossznak, sikerülhet-e most megértetni velük olyan lépéseket, amelyeknek ezen túlmutató célja, értelme van?