
– Szombaton napközben tartották a januárban váratlanul elhunyt közéleti író, DK-közeli politikai aktivista, Homonnay Gergely búcsúztatóját a Margitszigeten, az eseményt online is közvetítették a Facebookon – írta meg a Telex. Az eseményen mások mellett beszédet mondott Barát Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Angol Tanszékének tanára, Perintfalvi Rita teológus, de Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke is.
Iványi többek közt arról beszélt: „Meg vagyok hatva és meg vagyok tisztelve az által, hogy itt állatok és beszélhetek egy igaz embertől való búcsú alkalmával”. Elmondta, úgy tudja, méltatlanul elhúzódott a búcsú napja, és sok akadályt kellett leküzdeni, mire rákerült a sor. – Tudomásul kell vennünk azt, hogy nem lehet egyszer s mindenkorra kivívni, minden generációnak meg kell erősítenie a szabadsághoz való viszonyát és el kell köteleznie magát mellette, különben nem lesz soha szabad” – fejtette ki Iványi megköszönve Homonnaynak, hogy „hogy állta azokat az ütéseket, amelyeket kapott.”
A lap szerint Iványi az aktivista halálának körülményeiről nem beszélt, csak annyit mondott, nem hisz az összeesküvés-elméletekben. Azt viszont megjegyezte: „az ő távozásának tisztázatlan körülményei még jobban emelik a tisztelet és a főhajtási igényét. Gondoljunk valakire, akinek az áldozata segített nekünk a szabadság felé elindulni”.
A megemlékezést Soós Judit Gergelynek Erzsitől című búcsúverse zárta, ezt Hernádi Judit előadásában játszották le felvételről. Ezután egy „Puszi Gergő”-feliratot maga után húzó repülőgép szállt el a megemlékezők felett utalva Homonnay Puszi, Erzsi címmel írt könyveire. A gép fedélzetén Homonnay hamvai voltak, amelyeket szombaton késő délután szórnak majd szét szűk családi körben.
Mint korábban beszámoltunk róla, Homonnay Gergely holttestét Rómában egy San Giovanni-i klubban találták meg szilveszter után.