Két hét múlva, vagyis december 21-én válaszol majd Orbán Viktor egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében a hazai és külföldi újságírók kérdéseire – legalábbis így értesült a Hvg. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a lapnak konkrét dátumot nem mondott, csak annyit közölt, hogy „az immár hagyományos miniszterelnöki kormányinfót a kellő időben meg fogjuk hirdetni a szerkesztőségek számára”.
Orbán Viktor az elmúlt két évben is december 21-én tartotta meg a rendhagyó kormányinfót, amikor nem Gulyás Gergely, hanem személyesen ő válaszolt a sajtó kérdéseire. Legalábbis azon újságírókéra, akiket beengedtek. A Magyar Hang ugyanis, ahogyan a hagyományos kormányinfókon, úgy a miniszterelnök tájékoztatóján sem lehetett ott. Egy alkalom volt korábban, amikor kollégánk bemehetett, sorra viszont akkor sem került, így kérdezni már nem tudott a kormányfőtől.