Programjavaslatom a következő: hallgassa meg a kedves tárcaolvasó a Cure-tól a Pornographyt, aztán felüdülésként nézze meg a Ne nézz fel!-t. Mert dehogynem számít, hogy mind meghalunk-e, vagy sem.
Pár perc próza
Egyedül az volt kérdés, hogy kinek kell mennie. Lali azt hajtogatta, hogy Gabesznak, elvégre ő a hunyó. Gabesz tiltakozott, hogy ő nem érzi felelősnek magát, hiszen az ódon bölcsesség szerint is a nő választ.
Gyula bátyám a megtestesült bizonyosság és biztonság volt. Hihetetlenül pontosan dolgozott, szépen vezette a munkanaplót, rendben tartotta a dolgait, a munkaeszközeit és a gondolatait is. Hibátlan faszinak láttam.
Beszél hozzám ez az ember, azt mondja, Gyulának hívják, és ez furcsa. Már nem az, hogy ez a neve, hanem hogy beszél, a magyar vonatokon nem szokás ismeretlenül, esetleg keleten.
Sikeresen egymásra uszítottam a különböző eszméket. Semlegesítettem önmagamat, szabotálva, elfuserálva szólóénekesi és mozgalmi karrieremet. Hidegen hagytak az ideológiák.
– Van egy művem – suttogta a fülembe. – Olasz vegyület. Hommage à Donizetti, Verdi, Puccini, Rossini, Bellini. Arra gondoltam, elvezényelhetné. A zenéje alapján bízom magában.
Közép-Európában elsőként Schwarzenbergék protivíni üzemének volt saját sörélesztő-szaporító állomása, és itt létesítettek elsőként főzőlaboratóriumot is.
Nagy gáz van – mondta köszönés helyett. – Beszéltem az öreggel, azt mondja, eltűntek az erdőből a vadak.
Kétszáz tő Furmint. Ha pontosabb akarok lenni, százhatvanvalamennyi. Ennyire bárki képes, higgyék el nekem. Ha van még olyan, hogy középosztály, ez lenne a dolga.
Soha nem ettünk úgy, hogy ne imádkoztunk volna. Jaj, ez az ötven év… Azért vágták ki egy kolléganőmet, mert az ebédlőben imádkozott. Pedig ez azelőtt teljesen természetes volt.
Még tizenéves fejjel is mámorosnak találtam a karácsonyi családi együttlét első néhány óráját, pedig akkor már jobbára csak a társadalomból való kivonulás foglalkoztatott.
A fájdalom és az öröm keveréke a mérhetetlen mázsás boldogság, megszülettek a gyerekei. Pont ezer tűszúrással érkeztek. Egy fiú, egy lány. Odakint pereg a hó az ereszcsatornán. Világítanak a hópelyhek a Mária utcán, a Klinika mellett.
Apám felettébb szigorú utasítása volt, ha bármelyikünk a fáról szaloncukrot bont, szíveskedjék ugyanabba a formába visszacsomagolni, mint amikor még a cukor benne volt, nem lóghatnak a fán papírgalacsinok.
Évekkel később csillant meg újra a remény arra, hogy mégis megtanulhatok gitározni. Az egyik iskolatársam jóvoltából, aki legalábbis az én szememben virtuóz módon bánt a húrokkal.
Ja, az igazi Mikulás. Az az igazság, hogy jobbak voltak a csak a képzeletükben megjelenők… A jó pénzért megrendelt fiatalember ígért érkezése idejében telefonált, hogy késni fog egy picit.