Bellér Dénessel is jól telt az idő. Megbeszélték a világ folyását. Bellér hosszasan ecsetelte a tollforgatók sanyarú sorsát – amit Borsody annyival nyugtázott magában, hogy Csokonai óta kutya kötelessége panaszkodnia az íróembernek, kiváltképp, ha Magyarországon az.
Mi tagadás, félve készültünk a vizsgára, de nem a szóbeli része, hanem az írásbeli beugrókérdések miatt, ami egyfajta előszűrő volt, ki juthat egyáltalán az előadóteremből a tanszéki szobába, a Professzor színe elé.
B. 2014-ig szerette a moszkvai életet, azt mondja, a Krím megszállása után kezdte egyre rosszabbul érezni magát ott. Lassan, de biztosan nyomasztóvá vált a mindennapokban is egyértelmű rendőri és titkosszolgálati jelenlét.
Abigéllel harminc éve találkozott az első szabad augusztus 20-án, egy meggondolatlanul elvállalt soltvadkerti hakni után. Abigél a koncert után megvárta a düledező színpad mögött, mely színpadon nem Bartókot vagy Chopint játszott, hanem Roxette-et.
A reggelinek elengedhetetlen része volt a cukrozott meleg tej. Egyforma bögrében kaptuk, amelyek piros-kék csíkozása tökéletesen passzolt a mellette lévő kistányérok hasonló színű és formájú mintázatához.
Ki vehetett villát az irodalmi keresményéből 1927-ben? József Attilára bizonyára senki sem gondol. Kosztolányi a budai kertes házára felvett hitelt nyögte. De akkor ki?
Talán abban a pillanatban, amikor azt a riportot dicsértem – ami mégiscsak az újságírói szakma csúcsa –, beszélgetőtársamat egyszerre csak nosztalgikus vágy fogta el az ellenzéki újságírás oknyomozó riportjai iránt.
„Nézzünk szembe a tényekkel! A magyar vírus egyetlen ismert hatása a versenyképes futballtudás lassú leépülése. Hát, istenem! Kontinensek élnek úgy, hogy nem tudnak focizni. Koncentráljunk szépen a kajak-kenura meg a vívásra.”
Szégyenteljesebben még nem semmisült meg bennem előítélet. A borásszal beszélgetek. A borásszal, aki a Napa-völgy egyik csúcsborászatában (is) tanulta a szakmát, és aki a borászatra mint művészetre tekint.
Az ember nem is érti, miért nem készített még sorozatot a Netflix vagy az HBO a filológusokról. Pedig egy jó kis szövegközi nyomozás semmivel nem kevésbé izgalmas, mint egy helyszínelés. Itt van például Szécsy János ügye.
Volna mit ölelni a Római-parton éppúgy, mint a Lupa-sziget közeli ártéri erdőben vagy a pilisvörösvári bányatavaknál, ilyesmi helyeken szoktam sétálni napi szinten.
A Brammer eladója kis dossziét vesz elő, benne pénztári blokktömb indigóval, gyorsan kitölti, perforáció mentén tépi. Ajánlhatok szabómestert? Aztán a fontos kérdés: zugehört számolhatok? Tekintetével vizsgáztat, tudom-e, mi az.
Elfelejtjük: a talaj mindig csak lehetőség, nem tesz velünk semmit; mi teszünk vele, ha akarunk – s ha akarunk, az az agrikultúra (ha úgy tetszik: terroir). Századok kínálta lehetőség persze, nem csekélység, de mindig a ma válasza teszi azzá, ami.
Programjavaslatom a következő: hallgassa meg a kedves tárcaolvasó a Cure-tól a Pornographyt, aztán felüdülésként nézze meg a Ne nézz fel!-t. Mert dehogynem számít, hogy mind meghalunk-e, vagy sem.
