Az elmúlt hónapokban munkavédelmi oktatófilmek egész sorát lehetett volna megörökíteni annak a gigászi küzdelemnek az örvén, ahogy a láthatóan nem túlságosan szakképzett munkások a magyar buhera és a Mekk Mester-i leleményesség legnemtelenebb hagyományait haladva őrizve küzdenek az anyaggal.
Csipketerítős, nagy asztal a nappali szoba közepén, ha máskor nem is, de hétvégeken széket is hozni kellett, annyian ültük körbe, a család; nagyi kezében horgolótű; esetleg kártya került, egy snapszert gyerekek? Lenyomunk? Sütöttem pitét.
Hogy lehet a kormány annyira cinikus, hogy tűzoltókkal ünnepelteti önnön imázsát? Ha van a köz szolgálatának végletekig kizsigerelt közössége, azok épp a tűzoltók.
A hatalom cinikus és kíméletlenül célratörő volt kétezer éve, s az ma is. De a keresztény ember jól tudja – mi más is lenne a jézusi történet tanulsága? –, hogy létezik felsőbbrendű hatalom és igazság.
Négy–hat–nyolc év távlatából nincs semmi jele annak, hogy ez a kormány ennél többet gondolna a kultúráról. Más kérdés, hogy az ellenzék többet gondol-e, sőt gondol-e bármit egyáltalán.
A konzervatív, polgári, européer keresztény nemzetrész elköszönt az Újfidesztől. Vannak még keresztény szavazók Orbánék mögött – de hétről hétre kevesebben.
