A Fidesz alelnöke nem egyszerűen a főnöke iránti szervilizmust lihegte túl, a pártja kádereire jellemző nagyotmondási versenyt is megnyerte.
Publicisztika
Legjobb a legrosszabbra készülni. Nem készülök a legrosszabbra, ezért van ez a rossz. Nem a létező legrosszabb, de pocsék, és azért látom ennyire rossznak, mert nem erre készültem.
Elmúltunk negyven, és mostantól ez tényleg élesben megy: rákosak leszünk, elválunk, meghalnak a szüleink, megutáljuk a hivatásunkat, és rádöbbenünk, hogy túl késő újat kezdeni, egy másik városban, földrészen vagy bolygón.
Ez hiányzik, de nagyon az úgynevezett közéletből is. Némi elegancia. Milliméternyi emelkedettség. Mert anyázni és rugdosni mindenki tud, de finoman betalálni, ahhoz igenis kell tehetség.
Vállalkozik a Lali papája is. Ebből van a kocsi, a sofőr, ebből van a Nintendo is, ha őszinték vagyunk, és hát vállalkozni szombat délelőtt is lehet. És emiatt van tulajdonképpen az, hogy a Lali nálunk tölti a szombat délelőttöket.
Demeter Szilárd minapi eszmefuttatása – miszerint ma „Európa Soros György gázkamrája” – a tomboló újfideszes országrontás kvintesszenciája.
Alkotmányügyileg Amerikában voltak ugye az alapító atyák. Nálunk meg vannak ugye a kilapító, szétlapító, összelapító atyák. Meg még úgy általában a lapító atyák…
Maszkot le, de csak pénzért!
A kormány szerint az idősek vásárlási idősávja növeli az üzletekben tumultust. De akkor mi újság az este hét órai zárással?
Ha nem akadályozza meg az Európai Parlament, amire kicsi az esély, Orbán Viktor jól jöhet ki a jogállamisággal kapcsolatos vitákból.
Paradox módon: az ellenzéki szavazók hatékony mozgósítása nem annyira a roppant forráshiányos ellenzéki pártoktól várható, mint inkább a Fidesztől.
Immunitás jelenleg csak kétféleképpen szerezhető, ha pedig túl akarunk jutni ezen az egészen, szükségünk lesz arra az oltásra.
A magyar kormány sorosozása valójában a demokrácia egyik legfontosabb alapelvének megkérdőjelezése.
A kormányt lemeztelenítették, a királyt pedig dugdossák, bújtatják, menekítik, mert sohasem volt még ennyire pőre és meztelen.
Rácz Zsófiának köszönhetően elöntött a nosztalgia.