„Nem, én nem lehetek felelős, hiszen megpróbálni sincs értelme meggyőzni az úgynevezett választópolgárt, akinek én mint politikus a szavazatára hajtok – gondolta Schmuck, miközben holtfáradtan ledobta magát az eset után anyaméh melegségű irodájában a fotelbe.
Publicisztika
Jön az EBESZ megfigyelni a választásokat, de van valami, amit revizoraik nem fognak meglátni. Vagy megérteni. Arra a szórólapra gondolok, amit a minap Hadházy Ákos tett ki a közösségi oldalára.
Miért gondolnánk, hogy Putyin hagyná elveszni legfontosabb, bárhol bevethető EU-s beosztottját? Miért is gondolnánk, hogy Putyin nem igyekszik belenyúlni az idei magyar választásokba?
A magyar-japán rokonság – értelmezzék azt a laikusok bárhogy is – kérdésfelvetése, egyáltalán, annak bizonyítása is teljesen értelmetlen. Ennek ellenére búvópatakként fel-fel bukkan itt-ott, így a Magyar Zene Háza megnyitóján is.
Ja, amúgy ha kormánypárti olvasó vagy, akkor a Schadl név semmit sem fog mondani neked, keress rá bátran a Google-ban.
Saly Noémi beszéde azon a csendes megemlékezésen, amelyet civilek és építészek tartottak a budai Várban, a Szentháromság téren, ahol jelenleg is zajlik az egykori Diplomata-ház (később Burg Hotel) bontása.
Orbán Viktort úgy tűnik, nem érdekli, hogy videójával a járvány elleni védekezés hitelességét gyengíti és általában, a szabálykövetésbe vetett hitet.
Orbán mára csakis Moszkva nemzetközi befolyásának erősítésén dolgozik, és egyre inkább azonosul a népének fejlődést és szabadságot biztosítani képtelen, de saját teljhatalmát hosszú távra bebiztosító, minden kritikai észrevételt elhallgattató Putyin világképével.
Szép lassan begördülök, ahogy szoktam, és keresek hátul valami nyugis helyet, mi baj lehet? Pár másodperc múlva dermedten nézem végig, amint egy böhöm SUV, behajtva a visszapillantómat, komótosan a sofőroldali ajtómba tolat.
A pártszervezet valójában már csak egy a többi szereplő közül, amelyeknek és akiknek a feladata Orbán Viktor hatalomban tartásának előmozdítása.
Érthetetlen, hogy a kormány miért nem mutatott legalább a járványhelyzetben több empátiát. Ez épp oly logikus lett volna, mint amilyen a most kirobbanó felháborodás.
2022 szintén a Tigris éve, ugyanúgy a hirtelen változások időszaka következik a kínai asztrológusok szerint, mint 2010-ben.
A Brammer eladója kis dossziét vesz elő, benne pénztári blokktömb indigóval, gyorsan kitölti, perforáció mentén tépi. Ajánlhatok szabómestert? Aztán a fontos kérdés: zugehört számolhatok? Tekintetével vizsgáztat, tudom-e, mi az.
A látszat ellenére nem igazán ismerjük a magyar futball hőskorszakainak történetét, pedig ha képzeletben visszamegyünk az Aranycsapat előtti időkbe, szó szerint a legendák földjén járhatunk.
Az élelmiszer-pazarlásról szóló törvény csak a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű üzletláncok, vagyis a külföldi tulajdonú multik pazarlását kívánja megszüntetni, mert az élelmiszerek kukába dobását ott, és csakis ott lehet megakadályozni.