Mégis küldtek orosz kiskatonákat harcolni Ukrajnába, az oroszok lebombáztak egy szülészetet Mariupolban – percről percre

Mégis küldtek orosz kiskatonákat harcolni Ukrajnába, az oroszok lebombáztak egy szülészetet Mariupolban – percről percre

A mariupoli kórház bombatámadás után (Fotó: Dmitro Gurin Twitter-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kérjük, frissítse a cikket az új bejegyzésekért!

  • A keddi történésekről itt olvashat
  • Találkozik az orosz és ukrán külügyminiszter 
  • A kijevi városi balett Párizsban marad
  • Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy véget vet az unió orosz gáztól való függőségének

22:41 A béketárgyalások következő fordulóján továbbra is enged egyetlen követeléséből sem az orosz fél, jelentette a RIA Novosztyi. A hírügynökség az orosz delegáció egyik tagját, Leonyid Slutszkit idézte. Az orosz invázió kezdete óta eddig három alkalommal ültek le egyeztetni, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig csütörtökön tárgyal majd Törökországban ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. 

22:27 A brit uralkodói család mindig is igyekezett távol tartani magát a politikai állásfoglalástól, de Oroszország Ukrajna elleni agressziója ebben is változást hozott. Részletek itt>>>

22:20 Ukrajna Oroszország általi megtámadása elleni tiltakozásul lemondott orosz állampolgárságáról Leonyid Nyevzlin Izraelben élő orosz milliárdos, Mihail Hodorkovszkij egykori üzlettársa - jelentette a Háárec című újság honlapja szerdán. „Minden, amihez Putyin hozzáért, halott” – írta a Facebookon a Jukosz olajtársaság egyik egykori alapítója, aki a húsz évvel ezelőtt menekült Oroszországból Izraelbe. „A háború ellen vagyok. A megszállás ellen vagyok. Ellenzem az ukrán nép elleni népirtást. Izrael állampolgára vagyok, és ha egy második állampolgárságra gondolok, büszke lennék az ukrán útlevélre” – írta Nyevzlin, akinek Irina nevű lánya Juli Edelsteinnek, az izraeli Likud párt politikusának, a kneszet volt házelnökének a felesége.

A Háárec című újság negyedét is tulajdonló, 62 éves orosz-izraeli üzletember 2003-ban hagyta el Oroszországot, és vándorolt Izraelbe. Később távollétében gyilkossági összeesküvés vádjával eljárást indítottak ellene, és 2008-ban, távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az orosz kormány a kiadatását kérte Izraeltől, de az izraeli igazságügyi minisztérium tiltakozott, és úgy határozott, hogy a kiadatási kérelemben szereplő összes bizonyíték elfogadhatatlan. A legfelsőbb bíróság szintén foglalkozott az üggyel. Határozatában megerősítette az igazságügyi minisztérium álláspontját, és szintén kimondta, hogy a Nyevzlin elleni „bizonyítékok” csak szóbeszédeket tartalmaznak, s nem indokolják a kiadatását. (MTI)

22:10 Az Egyesült Államok szankciókat tervez az orosz energiaszolgáltató Rosatom ellen is, számolt be róla a Bloomberg munkatársa, Ari Natter a Twitter-oldalán. Ami szerinte fontos következményekkel járna a belföldi uránbányászatra és atomenergia-üzemeltetésre vonatkozólag. Döntés viszont még nem született. 

22:00 „Felfoghatatlan és iszonyatos, ezt a pusztítást semmi sem magyarázza” – így fogalmazott a kormánypárti Origónak adott interjúban a kárpátaljai származású Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója mégis nyilvánvalónak nevezte, ohgy mindez végül idáig eljutott, és nagyon jó lenne szerinte, ha néven lennének nevezve a felelősök. Az nem világos, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnööt kellene-e néven nevezni, esetleg valaki másra gondolt. Kifejtette azt is, a kárpátaljai házukba is kijevi menekültek költöztek. 

21:50 A brit hadsereg megerősítette, hogy „egy kevés” (a pontos szám nem ismert) brit katona megszegte a parancsot, és valószínűleg Ukrajnába utazott harcolni. Részletek itt>>>

21:37 Ukrajna potenciálisan másik országba menekítheti majd érzékeny adatait, szervereit, ha az orosz invázió súlyosbodik. Minderről egy vezető kiberbiztonsági szakértő beszélt a Reuters-nek. Az Ukrán Állami Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálat vezetőhelyettese, Victor Zhora szerint felkészülnek arra, ha Oroszország esetleg érzékeny kormányzati dokumentumokhoz jutna hozzá. Különféle tartalékokat, eszközöket már szállítottak is az ország belső, oroszok számára elérhetetlenebb területére. A külföldre való menekítés egyelőre csak B- vagy C-tervként merül fel. 

21:25 Éjjel-nappal hívható zöldszámon segít a kormány az Ukrajnából menekülőkön – közölte a kormányszóvivő szerdán a közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra posztjában azt írta: a kormány számára Magyarország biztonsága az első, kívül kell tartanunk hazánkat a háborús konfliktusból. A zöldszámon a menekülők magyar, ukrán és angol nyelven kaphatnak tájékoztatást a számukra fontos témákban – írta. Hozzátette: ilyen téma például a menedékeskénti elismerésre irányuló eljárás, a határátlépés, a beutazás, az okmányellátás, emellett az egyedi élethelyzetekkel kapcsolatos tájékoztatást is igyekszik biztosítani az ügyfélszolgálat. Az ügyfélszolgálat a Magyarországról ingyenes hívható 06/80-310-310-es, az Ukrajnából ingyenesen hívható 0-800/504-546-os, az egyéb országokból hívható +36/1-550-1828-as telefonszámon, valamint a menekultinfo [at] me [dot] gov [dot] hu elektronikus levélcímen várja a megkereséseket – ismertette a kormányszóvivő. (MTI)

21:15 A Kormányzati Tájékoztatási Központ újabb háborúügyi körlevelet küldött körbe, feltehetően azokra az e-mail címekre, amiket vakcinaregisztrációk során megadtak az emberek. A szöveg a témamegjelölés szerint a háború gazdasági következményeivel kapcsolatos tájékoztatás. Többek közt ezt írják benne: „Vannak, akik az energiaszektort is bevonnák a szankciók körébe. Ez hazánknak aránytalanul nagy károkat okozna. A magyar kőolajimport 64 százaléka Oroszországból érkezik. A magyar gázfelhasználás 85 százaléka orosz import. Ennek jelentőségét jól érzékelteti, hogy a magyar háztartások 85 százaléka használ gázt.

Vannak, akik a paksi atomerőműre, illetve annak bővítésére is kiterjesztenék a szankciókat. Nekik is tudniuk kell, hogy amennyiben a paksi atomerőmű által megtermelt áramot máshonnan kellene beszereznünk, akkor a családok rezsiköltsége évi 264 ezer forinttal növekedne. Ez a jelenlegi szint négyszerese. Mindezeken túl a szankciók lebegtetése pénzügyi spekulációk célpontjává teszi a forintot. A magyar kormány a nemzetközi fórumokon a lehető leghatározottabban ellenezni fogja a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra. Ez a magyar gazdaság és a magyar emberek érdeke. Elítéljük Oroszország katonai beavatkozását. Támogatjuk a béke megteremtését célzó uniós és NATO-erőfeszítéseket. Azt azonban nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg.”

21:05 Újabb Oroszországból kivonuló vállalatok. A Nestlé, a Procter&Gamble, az Unilever, a Philip Morris is bejelentették, hogy felfüggesztik az Oroszországban folytatott üzleti tevékenységüket. Tegnap a McDonald's, a Starbucks, a Coca-Cola és a PepsiCo döntött ugyanígy rengeteg más cég mellett.

A Hilton nem vonul ki. A meglévő szállodáikat tovább üzemeltetik Oroszországban. Viszont a moszkvai irodájukat bezárták, leállítottak minden további oroszországi ingatlanfejlesztést, és minden Oroszországban keletkező profitjukat ukrajnai jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel.

20:58 A Vatikán „elfogadhatatlannak” nevezte a mariupoli szülészet elpusztítását. Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára (gyakorlatilag  miniszterelnöke) úgy nyilatkozott, hogy „egy kórház bombázása elfogadhatatlan. Nincs olyan ok, nincs olyan motiváció, ami indokolhatná ezt”.

A Vatikán felajánlotta, hogy közvetít az oroszok és az ukránok között. Ferenc pápa múlt pénteken megszegve a diplomáciai protokollt, személyesen kereste fel a vatikáni orosz nagykövetséget, és tájékoztatta őket az inváziót illető aggodalmairól.

20:53 Az Európai Unió által Oroszország ellen bevezetett szankciók újabb körében 160 további orosz állampolgárra terjesztették ki a korlátozásokat. A most érintetté vált személyeket is Putyin elnök támogatójaként azonosítottak. Részletek a cikkünkben.

20:07 Spanyolország eddig több mint ezer ukrán menekültet fogadott be – közölte Jesús Perea bevándorlásügyi államtitkár szerdán Madridban, ismertetve az ukrajnai háború elől menekülők spanyolországi befogadásának tervezetét. Mint mondta, az állami rendszer egyelőre 12 ezer férőhelyet biztosít számukra, amelynek részeként három befogadóközpont nyílik meg hamarosan Madridban, Barcelonában és Alicantéban. Az államtitkár hangsúlyozta: még több menekült érkezésére kell számítani, akiknek befogadására Spanyolország készen áll, ehhez az állami rendszer kapacitása tovább bővíthető. Jesús Perea beszámolt arról, hogy sokan jönnek olyanok is, akik nem veszik igénybe az állami befogadórendszert, mert például családtagjaik, ismerőseik élnek Spanyolországban. A belügyminisztérium nyilvántartásában 112 ezer spanyolországi ukrán szerepel. (MTI)

19:58 Bár Putyin elnök korábban azt állította, hogy besorozott katonákat nem vezényeltek az Ukrajna elleni invázió támogatására, az orosz védelmi minisztérium most elismerte, hogy mégis. Részletek itt>>>

19:48 Eddig igazoltan tizennyolc támadást hajtottak végre az oroszok különböző egészségügyi létesítmények ellen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Tedhosz Gebrejeszusz számolt be róla szerdán, hogy mindennek során tízen vesztették életüket, tizenhatan pedig megsebesültek. A szervezet veszélyhelyzeti igazgatója, Michael Ryan szerint az ukrán egészségügy rendkívül ellenállónak bizonyult, viszont a hasonló erőszakos támadások összetett egészségügyi válsághelyzetet idéznek elő. A frontvonalak tíz kilométeres körzetén belül nagyjából ezer egészségügyi intézmény található. 

19:36 Oroszország elismerte az angolok szerint, hogy TOS-1A-fegyvereket használt Ukrajnában. A brit védelmi minisztérium a Twitter-oldalán azt írta, mindez vákuumrakéták bevetését jelenti. Ezekkel a fegyverekkel tűzvészeket, robbanásokat lehet okozni, rendkívül súlyos pusztítást végezve. 

19:22 A brit és az amerikai külügyminisztert is kérdezték szerda délután egy Ukrajna feletti esetleges légtérzár bevezetéséről. Liz Truss szerint a britek tankellenes és légvédelmi fegyverekkel járulnak hozzá az ukrán küzdelemhez, a légtérzárnak viszont meglenne az a veszélye, hogy a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációhoz vezetne. A cél elmondása szerint nem ez, hanem hogy segítsenek Ukrajnának megvédeni magát. Antony Blinken amerikai külügyminiszter egyetértett ezzel, hozzátéve, hogy ha Volodimir Zelenszkij helyében lenne, nyilván ő is minden lehetséges módon kérné a többi ország segítségét. Külügyminiszterként pedig úgy látja, a britek és az amerikaiak, illetve más országok is rendkívüli erőfeszítéseket tettek, hogy segítsenek Ukrajnának a védekezésben. 

19:11 Mariupolban tömegsírokat kell ásni, mert a hullaházak nem bírják a nyomást. Részletek itt>>>

19:04 Az ukrajnai helyzet politikai és diplomáciai rendezésének lehetséges változatairól, a valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olaf Scholz német kancellár – közölte szerdán a Kreml sajtóosztálya. Putyin elmondta Scholznak, hogy az „ukrán nacionalisták” akadályozzák a civil lakosság távozását az orosz erők által ostromgyűrűbe vont ukrán városokból a számára megnyitott humanitárius folyosókon keresztül. Az orosz védelmi tárca közölte, hogy Ukrajna az öt ukrán város lakossága számára szerdán megnyitott 10 humanitárius folyosó közül csak hármat hagyott jóvá. A tárca szerint Mariupolban a „nacionalisták” és a városvezetés hibájából a humanitárius helyzet „katasztrofálissá” vált.

Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és az orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője „hazugságnak” nevezte az ukrán hatóságok állítását, miszerint a humanitárius folyosókon át Oroszországba senki sem akar távozni. A tábornok szerint Ukrajna 1917 településéről 2 589 910 ember kérte evakuálását az orosz féltől. Az orosz hadsereg a minisztérium beszámolója szerint ukrán közreműködés nélkül szerdán több mint 5400 embert, köztük több mint 1100 gyereket evakuált Ukrajnából és a Moszkva által függetlennek elismert Donyec-medencei „köztársaságokból”. Maria Zakharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján elmondta: Kijev megerősítette, hogy csütörtökön megtartják Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóját az antalyai diplomáciai fórum margóján, ezért Moszkva is arra számít, hogy a tárgyalás megvalósul. (MTI)

18:08 Érthetetlen, hogyan lehetséges a modern világban, hogy egy gyermekkorházat ér bombatámadás – mondta a BBC World Service-nek Mariupol alpolgármestere. Szerhij Orlov közlése szerint azok, akik túlélték a támadást nem hiszik el, hogy ez megtörténhetett. A mariupoli gyermekkórházat ért bombatámadás hírére Twitter-üzenetben reagált a brit miniszterelnök. – Kevés romlottabb dolog van annál, mint a kiszolgáltatottak és védtelenek megtámadása. Az Egyesült Királyság vizsgálja annak lehetőségeit, hogy Ukrajna több támogatást kapjon a légicsapások elleni védekezésben, és hogy Putyint felelősségre vonjuk szörnyű bűneiért – fogalmazott Twitter-bejegyzésében Boris Johnson brit miniszterelnök.

17:56 Legkevesebb 516 civil vesztette életét Ukrajnában azóta, hogy Oroszország február 24-én megkezdte invázióját – közölte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala szerdai jelentésében. Ez a szám 42-vel több halálesetet jelent az előző, hétfői adatokhoz képest. A sérült civilek számát az ENSZ 908-ra teszi. A halálesetek többségét nagy hatókörű robbanófegyverek bevetése okozta, beleértve a nehéztüzérségi és többlövetű rakétarendszereket és légicsapásokat. A világszervezet szerint a tényleges számok a hivatalos adatoknál sokkal magasabbak lehetnek, mivel az információk a heves harcok által sújtott területekről csak késve érkeznek meg, emellett több jelentés is megerősítésre vár.

17:52 Az európai uniós tagországok kormányait tömörítő Tanács szerdán közölte, hogy további 160 olyan orosz személyt – oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket – helyez szankciós listára, akik szerepet játszottak az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekben. Diplomáciai források szerint a szankcionáltak között 14, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarcha, valamint a Szövetségi Tanács 146 tagjának neve szerepel.

17:07 Kétmilliárd euró értékű támogatási csomagot hagyott jóvá szerdán az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az ukrajnai háború károsultjainak és a menekülteket befogadó országoknak. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet szerdai bejelentése szerint a csomagból folyósítandó támogatások rövid időn belül hozzáférhetővé válnak az ukrajnai vállalkozások számára.

16:58 Ukrajnai források szerint az orosz erők elpusztítottak egy szülészetet Mariupolban közölte a CNN. A lerombolt intézmnyről a város önkormányzata videót tett közzé, és azzal vádolta az orosz erőket, hogy több bombát dobtak le az intézményre. – A pusztítás óriási. Az egészségügyi intézmény épülete, ahol a közelmúltban a gyerekeket kezelték, teljesen megsemmisült. A szülészet mellett egy gyermekosztály és egy belgyógyászati ​​osztály is elpusztult a város elleni orosz légicsapás során – mondta Pavlo Kirilenko, a donyecki regionális adminisztráció vezetője, hozzátéve: a halálos áldozatok összesítése jelenleg is tart.

A pusztításról a BBC is beszámolt, közzétéve Dimitro Gurin ukrán parlamenti képviselő Twitter-videóját: 

 

 

A kórházat ért légicsapást elítélte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. – Orosz csapatok közvetlen csapást mértek a szülészetre. Emberek, gyerekek vannak a roncsok alatt. Meddig hagyja a terrort cinkos módon figyelmen kívül a világ? – mondta Zelensky a Telegram-on. Ismét a NATO-t vonta kérdőre, amiért a szervezet eddig nem volt hajlandó repülési tilalmi övezetet kijelölni Ukrajna felett.

16:28 Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy sorkatonák, tehát a hadseregbe kötelezően besorozott katonák is részt vesznek az ukrajnai orosz invázióbanközölte a BBC. A csatorna beszámolója szerint a tárca azt állította, hogy néhány sorkatona fogságba esett Ukrajnában, hozzátették ugyanakkor, hogy „gyakorlatilag az összes sorkatonát kivonták” és ígéretet tettek arra is, megakadályozzák a sorkatonák bevetésének megismétlődését.

15:31 Továbbra sem valósul meg maradéktalanul a mai 12 órás tűzszünet Ukrajna harcok által sújtott területein – jelentette a BBC. A kelet- harkoivi Izjumban egy helyi tisztviselő azt állítja, hogy a civilek evakuálását oroszok lövöldözése akadályozta. Oleg Szinehubov közlése szerint a külvárosokban történt robbanások miatt az evakuációs konvojok nem tudnak távozni a városból.

A délkeleti Mariupolban kevésbé egyértelmű a helyzet:Ukrajna külügyminisztere a Twitteren azt írta, hogy Oroszország továbbra is blokkolja az evakuálási kísérleteket és a humanitárius segélyek kiszállítását. Ezt a BBC nem tudja ellenőrizni.
Az északkelet-ukrajnai Szumit reggel óta személygépkocsikkal és buszokkal hagyhatják el az emberek. A dél-ukrajnai Enerhodarban pedig főként nőkből és gyerekekből álló konvojok indulhattak el.

15:15 A kínai Vöröskereszt 5 millió jüan – körülbelül 791 000 amerikai dollár – humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, közölte a CNN beszámolója szerint a kínai külügyminisztérium. A segélyek első adagja szerdán hagyta el Pekinget. Zhao Lijian, a külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint az élelmiszert és egyéb alapvető cikkeket tartalmazó humanitárius segélyt Peking Ukrajna kérésére küldi, és „a lehető leghamarabb” eljuttatják az ukrán Vöröskereszthez.

14:53 A csernobili áramveszteség jelenleg nem jár kritikus biztonsági kockázattal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szerint. Szerda délutáni közleményükban arról számoltak be, hogy a kiégett fűtőelemek tárolómedencéjének hőterhelése és a hűtővíz mennyisége elegendő a hőelvezetéshez. 

14:48 Boris Johnson visszautasította, hogy vízumkötelezettség nélkül engedjék be az ukrajnai menekülteket a brit The Guardian szerint. Az Európai Unió már lehetővé tett, hogy útlevél felmutatása nélkül lépjenek be a menekülők, az EU-ból kilépett britek viszont nem hozzák meg ezt a döntést, a kormányfő szerint azért, mert biztonsági kockázatot jelentene, és orosz ügynökök léphetnének be az országba. Johnson hozzátette, már érkeztek ezren a jelenlegi rendszer szerint, senkit nem fordítottak vissza. 

14:37 Az ukrajnai háború kitörése óta szerda reggelig 1,33 millió ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba – közölte a lengyel határőrség a Twitteren. Az elmenekülők 93 százaléka ukrán, 1 százalékuk lengyel állampolgár, 6 százalék pedig közel 100 más ország állampolgára – olvasható a bejegyzésben az MTI híradása szerint. Kedden 125 800 volt az érkezők száma. Anna Michalska, a határőrség szóvivője a PAP hírügynökségnek elmondta: a keddi adatok 11 százalékkal alacsonyabbak az előző napiakhoz képest. A legnagyobb számú határátlépést Ukrajna irányából eddig vasárnap jegyezték, amikor 142 400-an érkeztek Lengyelországba. Michalska szerint nem készülnek statisztikák azokról az ukrajnai menekültekről, akik az EU schengeni határán át továbbutaznak Lengyelországból más uniós országokba.

14:28 Civilekből, főleg nőkből, gyerekekből és idősekből álló menekülttömeg tudta elhagyni Enerhodart az időleges tűzszünet idején – jelentette be a város polgármestere. Ezen a településen található Európa legnagyobb atomerőműve, amit az orosz fegyveresek múlt héten foglaltak el. Dmitro Orlov korábban üdvözölte a humanitárius folyosó megnyitását, hozzátéve, hogy a városnak inzulinra, gyógyszerekre és élelmiszerre lenne szüksége.  

14:22 Az Egyesült Államok de facto gazdasági háborút folytat Oroszország ellen – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak. Peszkov Victoria Nulandnak, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkárának egy, a szenátus külügyi bizottságában tett kijelentésére reagált, amely szerint „az Egyesült Államok perspektívájából a végjáték (Vlagyimir) Putyin elnök stratégiai veresége ebben a kalandban". „Az Egyesült Államok nyilvánvalóan gazdasági háborút hirdetett és folytat Oroszország ellen. Ez de facto így van” – mondta az orosz elnöki szóvivő. (MTI)

14:10 A BBC is beszámolt az értesülésről, miszerint Csernobilt lekapcsolták a hálózatról, hozzátéve, hogy az ukránok radioaktív elemek kiszabadulásától tartanak. Ennek márpedig megvan a kockázata, ha a létesítményt nem tudják megfelelően hűteni.

13:52 Oroszország megismételte az állítását, miszerint az Egyesült Államok támogatásával biológiai program működött Ukrajnában, ennek keretében pedig olyan halálos patogénekkel kísérleteztek, mint a lépfene. Maria Zakharova külügyi szóvivő szerint ezt a programot Oroszország leplezte le az inváziója során. (Ő csak különleges katonai műveletként emlegette Ukrajna lerohanását.) A szóvivő szerint így bebizonyosodott, hogy a közvetlen közelükben biológiai fegyverrel kísérleteznek. Zakharova szerint arról is tudnak, hogy az ukrán egészségügyi minisztérium február 24-e után elrendelte olyan vírusok patogénjeinek megsemmisítését, mint a pestis, a kolera vagy a lépfene. Mindezt ugyanakkor visszautasította az ukrán elnök szóvivője, és a Pentagon is nonszensznek minősítette az állításokat. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov viszont kijelentette, megerősítettnek tekintik, hogy Ukrajna katonai biológiai programban vett részt. 

13:37 Csehországba szerdáig mintegy 150 ezer ukrán menekült érkezett, közülük több mint 90 ezren már az országban tartózkodásra, egészségügyi ellátásra és munkavállalásra jogosító speciális vízumot is megkapták – közölte Vít Rakusan belügyminiszter szerdán Prágában a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva. A tárcavezető megerősítette, hogy a menekültek többsége továbbra is nő és gyermek. Vít Rakusan szerint Prágában és mind a 13 csehországi régióban teljes gőzzel működnek a segélyközpontok, amelyek segítenek a menekülteknek adminisztrációs ügyeik intézésében, biztosítják ellátásukat, elszállásolásukat és a szükséges orvosi ellenőrzést, illetve kezelést. Prágában a segélyközpontot a Kongresszusi Palotában rendezték be, ahol Zdenek Hrib főpolgármester szerint eddig 19 ezer menekülttel foglalkoztak. Miután a főváros elszállásolási lehetőségeinek határára jutott, a menekültek egy részét a még szabad kapacitásokkal rendelkező regionális központokba szállítják. Prágán kívül az ukránok legnagyobb számban Dél-Morvaországba és Dél-Csehországba szeretnének menni. Csehország mintegy 250 ezer ukrán menekültnek képes biztosítani a befogadást és az alapellátást - mondta a miniszter. (MTI)

13:23 A nagy-britanniai ukrán nagykövet, Vadim Prisztajko szerint hasznosabb lenne, ha a britek harci gépeket küldenének Ukrajnának, mint az, hogy egy külön repülőt indítanak az ukrajnai menekültek számára. Prisztajkót arról kérdezték, inkább Romániába vagy Lengyelországba indítsanak-e egy repülőt, ő viszont azt válaszolta az illetékes brit parlamenti bizottságnak: ha gépeket akarnak küldeni, küldjenek F-16-osokat. Elmondása szerint egyébként százezer menekült várható, akik az Egyesült Királyságban élő rokonaikhoz igyekeznek. A nagykövet azt is kérte a PA szerint, hogy az Egyesült Királyság oldja fel a menekültek számára is előírt útlevél-kötelezettséget. 

13:10 Lekapcsolhatták az oroszok Csernobilt a hálózatrólállítja az ukrán állami áramszolgáltató. A hírről beszámolt a Reuters is, többet viszont egyelőre nem igazán tudni. Részletek itt>>>

12:57 A bejelentés előtt álló új szankciós csomagban lesznek utazási korlátozások, illetve befagyaszthatják száz további orosz állampolgár érdekeltségeit. Josep Borrell vezető uniós diplomata beszélt arról az Európai Parlamentben, hogy nagyjából száz ember jelenleg is dolgozik az újabb szankciók összeállításán. Reméli, még ma döntést hozhatnak ezeket illetően. 

12:45 Az orosz-ukrán háború hatására rég nem látott mértékben drágultak az árupiaci termékek és nyersanyagok, ami tovább mélyíti az inflációs kockázatokat és a globális stagfláció esélyét az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A nyersanyagpiaci drágulás megfékezéséhez tartós tűzszünetre, vagy meginduló béketárgyalásokra lenne szükség. Az MTI-nek küldött szerdai közleményben felidézték: az orosz-ukrán katonai konfliktus miatt a jegybankok rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek a következő időszakban, egyszerre kellene választ adniuk a tovább erősödő inflációs nyomásra és a lefelé mutató növekedési kockázatokra.
Oroszország és Ukrajna termeli a globális búzaexport 29 százalékát, így ezt a szegmenst is érzékenyen érinti a háború: 1 véka búza határidős árfolyama néhány nap alatt 8 dollárról 13 dollárra emelkedett, ilyen gyors emelkedésre pedig 14 éve nem volt példa. A Budapesti Értéktőzsdén az orosz-ukrán háború kitörése óta a szeptemberi lejáratú búza árfolyama 91 250 forintról 104 250 forintra nőtt tonnánként. A világ számos pontján komoly problémát fog okozni a gabonahiány, több észak-afrikai ország már jelezte is, hogy mindössze néhány hónapra elegendő készlete van – írták.

A magyarországi búzatermés a hazai fogyasztás közel duplája, ugyanakkor az Equilor szerint az élelmiszerárakba így is be fog épülni a gabona drágulása. A kormány május 15-ig exportkorlátozást vezetett be a gabonákra, ezzel is biztosítva a hazai ellátást. A földgáz árfolyamának további emelkedése miatt a műtrágya is jelentősen drágult, ami az összes mezőgazdasági termény árát felfelé húzza. Megjegyezték: a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Oroszország a világ legnagyobb műtrágyaexportőre. Mindemellett a kukorica határidős árfolyama is emelkedett. A világ kukoricaexportjának 20 százalékát teszi ki Oroszország és Ukrajna termelése, a szankciók mellett a szállítási útvonalakon történő katonai műveletek szakítják meg az ellátási láncot. A vetési munkálatok esetleges elmaradása miatt előfordulhat a kínálat összeomlása az októberi aratási időszakban, ez pedig hosszabb távon is felfelé tolhatja az árakat.

12:30 Szálláshellyel, tartós élelmiszerrel, logisztikai eszközzel és fertőtlenítőszerekkel támogatja az ukrajnai háború elől menekülőket karitatív szervezeteken keresztül a Mészáros Csoport és az OPUS GLOBAL Nyrt. – írja a két cég szerdai, az MTI-hez eljuttatott közös közleményében. Részletek itt>>>

12:14 Súlyos humanitárius katasztrófához vezethet, ha nem zárják le Ukrajna légterét az elnök, Volodimir Zelenszkij szerint. Az ukránok napok óta kérik szövetségeseiket, hogy hozzanak meg egy hasonló döntést, Vlagyimir Putyin viszont azzal fenyegetett, hogy ez a háborúba való beavatkozást jelentené. Zelenszkij a Reuters szerint ezúttal is a repüléstilalmi zóna bevezetésére szólított fel, hozzátéve, hogy a háború miatti kockázati szint maximumon van, a világnak pedig kötelessége erre reagálni. Az elnök hozzátette, az ukránok az elmúlt két hét során bebizonyították, hogy soha nem fogják feladni. 

12:00 Ukrajna betiltja az olyan javak exportját, mint a búza, a hús vagy a cukor, jelentette be az illetékes kabinet még kedden. Tilos lesz továbbá a kukorica, a gabonafélék, a só, a köles, a zab és a hajdina kivitele. Az agrár- és élelmezésügyi miniszter, Roman Lescsenko szerint így kívánnak megelőzni egy újabb humanitárius krízist Ukrajnában. Az ország egyébként Európa egyik legjelentősebb agráripari exportőre, Oroszországgal közösen pedig a globális búzaexport harminc százalékáért felelősek

11:49 Az ukrán hatóságok azt állítják, jelenleg nincsenek tisztában a csernobili sugárzási szint mértékével, ahogy a zaporizzsjai atomerőmű felett sem rendelkeznek azóta, hogy az orosz csapatok elfoglalták azt. Herman Halusenko energiaügyi miniszter beszélt arról a Reuters szerint, hogy mióta az oroszok átvették a hatalmat, nem tudnak arról, mi történik Csernobilban. Korábban egyébként azt lehetett hallani, az ukránok tartanak tőle, hogy a zaporizzsjai stábra nyomást gyakorolnak az oroszok, és ez veszélyeztetheti az atomerőmű biztonságát. 

11:42 A Nitrogénművek Zrt. átmenetileg leállítja ammóniatermelését – tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t. Részletek itt>>>

11:33 Száz éve nem történt olyan, ami most: a The New York Times összes munkatársát visszahívja Oroszországból. A moszkvai iroda korábbi vezetője, Neil MacFarquhar szerint 1921 óta vannak tudósítóik az oroszoknál, a jelenlétet pedig még Sztálin vagy a hidegháború sdem tudta megakasztani. A döntésről kedden számoltak be, arra az új törvényre hivatkozva, amely kriminalizálja az Ukrajna elleni háborúról való tárgyilagos tudósítást. Danielle Rhoades Ha szóvivő közlése szerint munkatársaik biztonsága az elsődleges, ezért nem tehetnek mást, ki kell vonulniuk. 

11:24 Újabb szankciós csomagban egyeztek meg egymással az uniós tagállamok a Reuters szerint. Az orosz vezetőkkel és oligarchákkal szembeni döntésekről az EU soros elnöksége számolt be. A szankciókat hivatalosan a csütörtöki és pénteki versailles-i csúcstalálkozón fogják elfogadni. A döntések érinteni fogják a kriptovalutákat, a tengerészet területét, illetve kitilthatnak három belarusz bankot a Swiftből. 

11:15 Az orosz külügyminisztérium közlése szerint tárgyalásos úton szeretnék elérni céljaikat, és nem tervezik megdönteni az ukrán kormányt. Maria Zakharova külügyi szóvivő a Reuters szerint arról beszélt, hogy céljuk a semleges státusz, és remélik, a tárgyalások következő fordulóján már sikerül ez irányba elmozdulniuk. 

11:05 Nem javasolja a brit közlekedési miniszter, Grant Shapps, hogy katonáik nem hivatalos keretek között Ukrajnába utazzanak, és ott illegális harcokba bocsátkozzanak. A politikus az ITV Good Morning Britain című műsorában beszélt arról, hogy ez egy nagyon veszélyes szituáció. Természetes, hogy ha a brit fegyveres erők tagjai, nem tehetik meg, hogy egyik nap felkelnek és harcba indulnak, tette hozzá. Korábban egyébként vitát váltott ki, elfogadhatónak tartja-e a brit kormány, hogy civilek Ukrajnába utazzanak harcolni. Liz Truss külügyminiszter vetette fel a lehetőséget, az oroszok pedig erre hivatkoztak, amikor felmerült, miért fenyegették meg a világot a nukleáris erőik készültségbe helyezésével. Ezt követően a brit külügyminisztérium egyértelművé tette, semmiképp nem javasolják az Ukrajnába utazást. 

10:55 A kínai vöröskereszt első segélyszállítmánya úton van Ukrajnába – közölte Csao Li-csien, a pekingi külügyminisztérium szóvivője. A szóvivő elmondta: a szállítmány az első része annak a mintegy ötmillió jüan (279 millió forint) értékű humanitárius segélynek, amelyet az ukrán vöröskeresztnek nyújtanak élelmiszerek és mindennapi használati cikkek formájában.

10:16 Kora délelőtt folytatódott a gáz árának hétfő óta tartó csökkenése a holland gáztőzsdén. A TTF legközelebbi áprilisi határidős jegyzésében a kereskedés indításakor, 205 eurón állt 1 megawattóra, majd a jegyzés 174 euróra süllyedt másfél órával később. A hét első napján jóval magasabban, 345 eurón is jegyezték a gáz árát. (MTI)

9:58 Az ukrán elnök felesége, Olena Zelenszka a közösségi oldalain tett közzé egy a világsajtónak címzett nyílt levelet, amelyben a háború borzalmairól számol be, és még több támogatást, legfőképpen az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet létrehozását kéri a Nyugattól. Részletek a cikkünkben.

9:39 Hiányzó vécékről, kézmosási lehetőségről, pénzváltási lehetőségről számolt be egy tolmácsként dolgozó önkéntes a Keleti pályaudvarról. Újhelyi Sándor, a Migration Aid alapítója egy a kormánynak küldött levélben, 8 pontban szedte össze a legsürgetőbb problémákat. Újhelyi Sándor beavatkozást sürget, levelét megosztotta a Facebook közösségi oldalon is. Részletek cikkünkben.

9:19 Vitalij Klicsko kijevi polgármester megerősítette korábbi követelését, és még több fegyvert kér Németországtól Ukrajnának. Erről a profi bokszolóból lett politikus a Bild című lap televíziócsatorjánának adott interjúban beszélt. Ukrajnának segítségre van szüksége: sisakokra, védőmellényekre és modern, valódi fegyverekre van szüksége az országnak. Részletek cikkünkben.

9:15 Az ukrán fél is bejelentette, hogy az oroszok hozzájárultak ahhoz, hogy számos támadott városból kivezető humanitárius folyosót nyitnak, és ott nem fognak lőni. A lokális tűzszünet elméletben már tart, és helyi idő szerint este 9 órakor ér véget.

8:58 Az orosz külügyminisztérium külföldi kooperációért felelős részlegének igazgatója kemény reakciókat ígért orosz részről az országgal szembeni szankciókra. Dmitrij Biricsevszkij nem részletezte, hogy ezek mik lennének, de állítása szerint minden érzékeny területet érinteni fognak. Minthogy a Nyugat szinte minden együttműködést megszakított Oroszországgal, a pénzügyektől a kereskedelmen és a kultúrán át a sportig és a közlekedésig, nehéz lesz az oroszoknak olyan kapcsolatot találni, amit ők szakíthatnak meg.

8:41 Az Oroszországot elhagyó nagyvállalatok sorában a következő a Heineken. A söripari óriáscég vezérigazgatója, Dolf van deb Brink bejelentette, hogy a Heineken nem fogy sört gyártani, reklámozni és értékesíteni Oroszországban. Az ott tervezett befektetéseket már korábban visszamondták.

8:25 Az orosz hadügyminisztérium azt állítja, hogy olyan titkos dokumentumokat „szerzett meg”, amelyek szerintük „bizonyítják”: az ukrán hadsereg támadást tervezett az oroszbarát szeparatisták által uralt kelet-ukrajnai Donbasz régió ellen. Putyin az állítólagos ukrán támadással (most már inkább támadási tervvel) indokolta az Ukrajna elleni agressziót.

A közleményről beszámoló Reuters kiemeli, hogy nem tudta megerősíteni az állítólagos dokumentumok hitelességét. Az orosz védelmi minisztérium arra nem szolgált magyarázattal, hogy milyen ésszerű megfontolás állhatott szerintük az állítólag támadást tervező ukránok tervei mögött, miközben 180 ezer főnyi orosz hadsereg gyülekezett a határaiknál arra várva, hogy valamilyen ürüggyel támadhassanak.

8:10 Az ukrajnai háború elől menekülve kedden 4283 ember, köztük 1308 gyermek érkezett Budapestre vonattal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Azt írták: a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek – számolt be az MTI. Részletek a cikkünkben.

8:00 A brit védelmi hírszerzés napi ukrajnai jelentése:

  • A Kijevet északról támadó orosz erőknek kedden sem sikerült jelentősen haladniuk.
  • Kijev, Csernyihiv, Szumi és Mariupol városok nagyrészt körül vannak véve, és folyamatosan erős tüzérségi támadás alatt vannak.
  • Az ukrán légvédelem meglehetősen jó hatásfokkal lövi le az orosz vadászgépeket az égről, így azok nem képesek uralmuk alatt tartani az ukrán légteret.

7:49 Az orosz hatóságok az egyre erősödő nemzetközi szankciók miatt radikális lépésre szánták el magukat és hat hónapra gyakorlatilag bezárták a készpénzes valutapiacot – számolt be az MTI. Szerdától valutához készpénzben csak a devizabetétek tulajdonosai férhetnek hozzá, de ők is csak korlátozott összeg erejéig és csak dollárban. Egyáltalán nem lesz legálisan lehetőség arra, hogy valaki készpénzben például euróhoz jusson Oroszországban. Részletek a cikkünkben.

7:35 További részleteket olvashat a Szumiból induló és csütörtökön is nyitva maradó humanitárius folyosóról ebben a cikkünkben.

7:24 Csütörtökön találkozik az ukrán és az orosz külügyminiszter a törökországi Antalyában. Részletek a cikkünkben.

7:12 A kijevi városi balett társulata február 23-án érkezett meg Franciaországba, a március közepéig tervezett franciaországi turnéjukra. Néhány nappal később, az első fellépésük előtt néhány órával kitört a háború. Részletek a cikkünkben.

6:54 Szumi város polgármestere bejelentette, hogy a városból induló humanitárius folyosó, amely kedden nyílt, szerdán is nyitva fog maradni. Az ukrán kormány szerint az eddigi két evakuációs fázisban nagyjából 5000 civil tudta elhagyni a várost. Hétfőn 22 ember, közöttük 3 gyermek vesztette életét az orosz bombázásokban.

6:41 Az ukrán hatóságok közlése szerint többen meghaltak, illetve megsérültek az éjjeli légitámadásokban. A Kijevtől nyugatra fekvő Malin városában három felnőtt és két gyermek veszítette életét, miután bombatalálatot kapott több lakóház. Részletek a cikkünkben.

6:26 A Save the Children nemzetközi szervezet szerint eddig 800 ezer gyermek menekült el Ukrajnából. Sokuk egyedül érkezett a szomszédos országok valamelyikébe, vagy mert a szülei nem hagyták el Ukrajnát, vagy mert az úton elszakadtak egymástól. „A szülők a legkétségbeesettebb lépésekre kényszerülnek, hogy mentsék a gyermekeiket. Vannak, akik szomszédokkal, ismerősökkel indítják útnak őket, míg ők maguk maradnak, hogy védjék az otthonukat” – nyilatkozta a szervezet illetékese.

 

6:06 Jó reggelt kívánunk kedves olvasóinknak, megkezdjük szerdai tudósításfolyamunkat az Ukrajna elleni orosz agresszióról. Kövessenek minket percről percre. Röviden összefoglaljuk a legutóbbi órák legfontosabb eseményeit.

Az amerikai védelmi minisztérium elvetette a lengyelek javaslatát, hogy adjanak át az ukránoknak 29 Mig vadászrepülőt.

Az orosz erők állítása szerint moszkvai idő szerint 10 órakor abbahagyják a tüzelést Kijev és négy másik város térségében, hogy megnyílhassanak a humanitárius folyosók. Korábban több ilyen ígéretüket is megszegték.

Az elemzők szerint az orosz támadók lassan felülkerekednek a logisztikai problémákon, és napokon belül megindulhat a főváros elleni jelentős offenzíva.

 

 

Címkék: ukrajnai háború