A tizenkilencedik századi kérdésekre (be nem vált) huszadik századi válaszokat szajkózó pártoknak végre el kell tűnniük.
Publicisztika
Szlovákiába belépéskor egyetlen egyenruhással se találkoztunk. Már majdnem visszafordultam, hogy talán nincs is nyitva az átkelő, vagy mit tudom én, rosszul, rossz felé kanyarodtam, ez nem is az a forgalmi sáv, akkora volt a kihaltság.
A mindenféle zavaros ideológiától függetlenül létező meleg fiatalokat nem lehet azzal „megmenteni” a melegségüktől, hogy nem beszélünk erről a témáról, mert ez egy gyermeteg képtelenség.
Ismerjük bármennyire is jól a hazai és európai politikát, mégis rendkívül abszurd, hogy a Fidesz az ország rossz hírének keltését tekinti sikernek, abból próbál profitálni.
Vajon miért vált ki ilyen indulatokat a pályán történő térdepelés?
Az erőt, örökös küzdőszellemet ismerte, mégis olyan könnyedséggel, lelkesedéssel tudott munkáiról beszélni, hogy hirtelen kedvet kaptunk mi is a munkához.
A sikerkovács Marco Rossi szövetségi kapitány és a játékosok, én sem Menczer Tamást, sem a Fidesz többi megmondó emberét nem láttam a pályán.
Ennél leplezetlenebbül aligha mutatkozhatott volna meg, hogy a Fidesz politikája tényleg nem épül semmi másra, mint a konfliktusok öncélú gerjesztésére.
Akármikor és akárhogyan. Csak időnként nehezebb szeretni.
Főnök! Hozzam a zsidó meg cigány bábut is?
Miért olyan nagy a háború iránti étvágya Oroszországnak?
Az én szótáramban maga Pest. A legigazibb Pest. A nagyratörő vágyak árnyékában kuporodó kisemberek menedéke.
„Amióta itt árulok, olyan még nem volt, hogy május 20-ára nekem ne lett volna szabadföldi eprem! De még csak nem is emlékszem ilyen tavaszra.”
„Ez a járvány végre felnyitja a szemüket. Jobban odafigyelnek majd egymásra, a környezetükre, nem dobálnak el mindent, amire nincs többé szükségük.”