A feszültség fokozódni fog. Mint a nemzetközi helyzet, meg az osztályharc, ugyebár.
Publicisztika
A kormányt, Orbán Viktort és persze az egész Fideszt nem érdekli az emberek véleménye. Kizárólag a címük és az elérhetőségük kell nekik.
Mire ez a cikk megjelenik, túl leszünk Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története cannes-i bemutatóján.
Ha lett volna olyan párt, aki 2010 óta csak tanult volna a Fidesztől (polgári körök?, ifjúsági szervezet?, jelszavak? egységesség?), mára felépíthetett volna egy kormányzóképes alternatívát.
Itt van nekünk Hatvanpuszta, az új magyar, vagy inkább újmagyar Versailles, ahol csak az impozáns könyvtárszoba polcaira többskodányi forintokat méltóztat elkölteni a nagyságos kormányfő legszűkebb köre.
Az igazságtalan törvényeket egyszerűen nem szabad betartani! Az együttműködés puszta megtagadása, a passzív ellenállás viselkedésünket nyomban közüggyé teszi.
A Fradi fideszes elnöke klubja és az ott sportoló gyermekek mögé bújva politikusként támadta pártja ellenfelét.
Boldog István előkapta és meglóbálta a Fidesz jól kipróbált taktikáját: olyan jelképekkel takarózott, amelyek egyébként a jobboldali magyaroknak fontosak.
Ha a Fidesz ismét győz 2022-ben, fiatal generációk sorának az lesz az alaptapasztalata, hogy ebben az országban gyakorlatilag senki más nem lehet hatalmon, csak Orbán Viktor.
A kommunistázó, zöld őrületről beszélő, az unión az erkölcsöt számon kérő házelnöknek a hazai szegénységről bezzeg nem volt szava.
Mindig is megvolt, ez a kisemberiesen demokratikus gyűlölet, a hetvenes években a kenyérsorban ugyanúgy, mint a mai napig sok helyütt, mondjuk, az egészségügyben.
A videolejátszó volt az a termék, amelyet mindenki elsőként beszerzett magának, amint megnyíltak a határátkelőhelyek Ausztria felé.
Nincs abban semmi túlzás, hogy 1944. május 14. és július 9. között Horthy belügyi államtitkárai, valamint Ferenczy László csendőr alezredes a kormányzó beleegyezésével, Adolf Eichmann-nal közösen 437 ezer magyar zsidót vittek Auschwitzba.
A sajtószabadságnak nem az az ismérve, hogy egy országban a hatalom kegyéből megjelenhetnek a kormánnyal és politikájával szemben kritikus lapok is.
Ha egy viszonylag nagy minta kérdőjelezi meg a keleti vakcinák hatékonyságát, az okozhat némi kellemetlenséget Orbán Viktor számára, aki a sikerkampány újabb állomásaként végre bejelentheti a harmadik oltást.