Vajon egy nyugat-európai polgár fel tudja fogni ma, mi az az évszázadok óta a közép-európai népekbe rákosodott félelem, amelynek kihasználásával választások sorozatát lehet megnyerni?
Pár perc próza
Mennyire nagyon kell öltözni? – kérdeztem tréfásan, amikor először mentünk kerti vendégségbe Szentendrére, a domboldal mediterrán villájába, azóta évente.
Mitől lett Haraszthy a „kaliforniai szőlőkultúra atyja”, ha az égegyadta világon semmiben sem volt első?
A kitalált könyvcím, ha jól csinálják, felvillanyozó élmény lehet író és olvasó számára egyaránt.
A Combat Rock című, éppen negyven éve megjelent Clash-albumról írva lehetne azzal indítani, hogy Putyinnak hála ismét aktuális lett a Harci rock. Csakhogy ez olcsó és igaztalan indítás volna.
Megkérdezte a lány, hogy kézzel vagy géppel írok-e. „Géppel” – válaszoltam, mire megcsóválta a fejét: „Írj inkább kézzel – mondta. – Hidd el, sokkal jobbakat fogsz írni.”
Amikor egy reggel Grósz Sándor, a teljesen jellegtelen csótány nyugtalan álmából felébredt, egy pályázatkezelő cég vezetőjévé változva találta magát ágyában.
Sok ma is ismert szőlészdinasztia avantgárdistája szegődött nyomába – Haraszthy ráadásul ingyen is osztotta a keleti partról és Európából hozott vesszőket, hogy mennél többeket inspiráljon gazdálkodásra
Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Rakéta egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a korai droidot.
Valakinek meg kellene végre rajzolnia a magyar böngészőket, ahol a kert végében nem egy fűnyíró traktor parkol a komposztálóállvány mellett, hanem kerekeitől megfosztott autóroncs korhad a rozsdás benzineshordó társaságában.
A Nagyrétre az iskola tanulóifjúsága apró elsőstől süvölvény nyolcadikosig villamoson utazott, két háromkocsis szerelvényen, mindkettő homlokán felirat: „Különvonat”.
Ha csak feleannyi – mit feleannyi?! negyedannyi! – akarat és teljesítmény állna minden magyar mögött, akkor elszavalhatnánk Petőfivel, hogy „itt van már a Kánaán”, és ezek nem nagy szavak.
Az elmúlt évtizedekben kétségkívül keresztülmentem némi elhidegülésen és elidegenedésen – ám mindezekkel együtt ez a csapat az én csapatom is, és enyém a 4–0, nem adom a rám jutó részt senkinek.
A Wisconsin folyó partján emelkedő dombok lejtőit futtatja be szőlővel (a ma is virágzó Wollersheim borászat elődjének pincéit még maga ásatta ki), európai vesszőkkel. A komlótermesztést is meghonosítja ott.
A déli harangszó tizenegykor felhangzó, brünni mutációjának története a harmincéves háborúnak köszönhető. De mi is történt akkor?