Egy biztos: a kormány elköltötte, elkölti azt a pénzt, amiből minden bajba jutott magyarnak segíteni lehetne.
Publicisztika
Hajlamos vagyok feltételezni: Tamási Áronnak igaza volt, amikor az Ábel-trilógia végén azt írta, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
„Mit tudtok ti? Háború van, emberek. És nem rátok, hanem azokra van szükség, akik nem hódolnak. Akik nem adják meg. Akik küzdenek. Bátrak.”
Lehet így élni? Persze. Hónapokat, éveket vagy akár évtizedeket is. Csak amióta elmúltam tízéves, nem szeretnék. Jobb lesz, ha megint elkezdek a fényes jövőben hinni.
Az amúgy is számos ellentmondást és kiskaput tartalmazó örökségvédelmi törvényt kívánja most tovább lazítani L. Simon László.
Miként festett egy pöstyéni fürdőzés majd’ két és fél századdal ezelőtt?
Nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy nem a csengeri asszony vette hülyére a politikust, hanem a balek szerepét eljátszó Kósa Lajos és pártja veszi az országot.
A cél világos: ha fiatal vagy, majd kinyögöd a fizetős orvost, de közben köteles vagy eltartani a nyugdíjast, mert az ő szavazatára hajt a kormány.
A nemzeti radikális Magyarországon egy turulszobrot nem lehet csak úgy elbontani – Pokorni Zoltán jól tudja, hogy ennek a politikai árát Orbán Viktor vele fizettetné meg.
Maga a rendszerváltás is ilyen alku volt; nem az utcai harcosoké, hanem a diktatúra képviselőivel egy asztalhoz ülőké volt a főszerep.
A költségvetési konszolidáció tervezett üteme és végrehajtása az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdés 2021-től kezdődően.
Politikusok, tudósok és mások is gyakran teszik szóvá a köztársasági elnök némaságát olyan közügyekben, amelyek a jelenünket és a jövőnket befolyásolják.
Minél többet olvasunk, annál jobbak az esélyeink, hogy undorító politikai akciók és személyeskedés helyett, ha vitatkozni akarunk, a megszólaló véleményével tesszük azt.
„Ez közjószág, lúzerkám”"
Bár fideszes térfoglalás eddig is zajlott, 2020-ban a közjogi pozíciókon messze túlmenően megkezdődött „az életvilág elfideszesítése”.