Saly Noémi beszéde azon a csendes megemlékezésen, amelyet civilek és építészek tartottak a budai Várban, a Szentháromság téren, ahol jelenleg is zajlik az egykori Diplomata-ház (később Burg Hotel) bontása.
Publicisztika
Orbán Viktort úgy tűnik, nem érdekli, hogy videójával a járvány elleni védekezés hitelességét gyengíti és általában, a szabálykövetésbe vetett hitet.
Orbán mára csakis Moszkva nemzetközi befolyásának erősítésén dolgozik, és egyre inkább azonosul a népének fejlődést és szabadságot biztosítani képtelen, de saját teljhatalmát hosszú távra bebiztosító, minden kritikai észrevételt elhallgattató Putyin világképével.
Szép lassan begördülök, ahogy szoktam, és keresek hátul valami nyugis helyet, mi baj lehet? Pár másodperc múlva dermedten nézem végig, amint egy böhöm SUV, behajtva a visszapillantómat, komótosan a sofőroldali ajtómba tolat.
A pártszervezet valójában már csak egy a többi szereplő közül, amelyeknek és akiknek a feladata Orbán Viktor hatalomban tartásának előmozdítása.
Érthetetlen, hogy a kormány miért nem mutatott legalább a járványhelyzetben több empátiát. Ez épp oly logikus lett volna, mint amilyen a most kirobbanó felháborodás.
2022 szintén a Tigris éve, ugyanúgy a hirtelen változások időszaka következik a kínai asztrológusok szerint, mint 2010-ben.
A Brammer eladója kis dossziét vesz elő, benne pénztári blokktömb indigóval, gyorsan kitölti, perforáció mentén tépi. Ajánlhatok szabómestert? Aztán a fontos kérdés: zugehört számolhatok? Tekintetével vizsgáztat, tudom-e, mi az.
A látszat ellenére nem igazán ismerjük a magyar futball hőskorszakainak történetét, pedig ha képzeletben visszamegyünk az Aranycsapat előtti időkbe, szó szerint a legendák földjén járhatunk.
Az élelmiszer-pazarlásról szóló törvény csak a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű üzletláncok, vagyis a külföldi tulajdonú multik pazarlását kívánja megszüntetni, mert az élelmiszerek kukába dobását ott, és csakis ott lehet megakadályozni.
Nekem meg az ellenzéki érzelmű magyaroknak nincs további négy évünk arra, ami felett az Orbán-rendszer társutasai nagyokat sóhajtozva valahogy csak napirendre térnek.
Szó sincs arról, hogy a magyar néplélek Orbán Viktorban és pártjában ismerne magára, a mögöttük álló szektaszerű, megingathatatlan bázis valahol a választókorúak 25–30 százaléka körül lehet.
A sok százmilliárd forintért idecsábított Európa-bajnokság feltehetően minden idők egyik legfeleslegesebb kontinensviadalaként marad emlékezetes.
Orbán és törzsközönsége ma már kulturális, politikai és szociális értelemben is egyre jobban elkülönül a nemzeten belül.
Az említett blogbejegyzésre január elején már felhívták a sajtó figyelmét. Szerencsére akkor senki nem vette komolyan a dolgot, egy hónap után viszont terjedni kezdett a képtelenségeket állító iromány.