Mitől tekintsük keresztény ihletettségűnek azt a politikát, amely nem tartja magára nézve érvényesnek nem hogy a keresztény etika, de a közerkölcs legelemibb szabályait sem, ha hatalmi céljairól van szó?
Publicisztika
A kormányváltás esélyét az növeli, ha szembenézünk a valósággal. Azzal, amin javítani kell, és nem a hónapokkal ezelőtti álmainkat, vágyainkat akarjuk utólagosan igazolni fantazmagóriákkal.
Csak veszíthetünk azzal, ha hagyjuk magunkat berántani ebbe a logikába, és minden oroszellenes információt, nyilatkozatot azonnal készpénznek veszünk.
2014-ben Szijjártó Péter, ahogyan azt a Dunakeszi Kinizsi Futsal-csapat kapitányaként megszokhatta már, jött, látott és győzött, és Martonyival együtt az általa képviselt értékek is mentek.
Bűne csak annyi, hogy valódi problémáról akart beszélni a kormány hecckampánya helyett – ez azonban nincs megengedve a törzsi gyűlölködés közegében, ahol mindössze kétféle őrület, az abszolutizálás hisztériája és a tagadás tébolya elfogadott.
Ők Európa hősei. Megannyiszor taccsra tette őket a történelem, de most övék a diadal, merthogy védik a keresztény kultúrát. Templomba ugyan nem járnak, és Európáról keveset tudnak, ami nem is baj, Európának úgyis vége.
„A mi városunk, a mi Völnerünk, én nem tudom őtet elítélni. Komolyan nem tudom, na.”
Az ellenőrzés teljesen kicsúszott a kormány kezéből, most már a pénzügyi döntések elszenvedői lehetnek, befolyásolói nem. Rossz hír, hogy ez az egész országnak fájni fog.
Pártunk és kormányunk miért Huth Gergelyre és a Pesti Tv-re terhelte az ifjúság megnyerésének, a fiatalok internacionalista nevelésének, az ifjúság körében végzett tudatformálás nehéz munkáját, miért nem Bencsik úrra?
Vidéki orvosok, ápolók, falusi tanítók, helyben élő családi gazdálkodások nélkül mit sem érnek a festékszagú termek. Ha ők egyszer végleg eltűnnek, meghal a vidék.
Ha nem értjük meg, hogy Orbán a NER-rel nem valamit ránk kényszerített, hanem valami bennünk élő nagyon alapvető igényt szolgált ki, addig politikai értelemben leválthatjuk a NER-t – és erre nyilván szükség is van –, de az csupán fájdalomcsillapítás lesz.
Normális dolog, hogy egy kultúrpolitikus hobbija miatt múzeumi munkatársakat kezelnek biodíszletként, terelgetnek ide-oda? Hogy pro forma kölcsönszerződéseket kell gyártani, mert államtitkár úr szeret leemelni ezt-azt a polcokról?
„Ne féljetek gyerekek, én majd megvédelek titeket!” „Ó, az nagyszerű lesz! Akkor sorolom is legsürgetőbbeket: bérlakásrendszer a gyerekvállalóknak, óvónő- és pedagógusképzés megerősítése, átfogó oktatási reform, szociális… Ööö… Nem látom, hogy jegyzetelni tetszene.”
Minden erőfeszítés dacára bebizonyosodott: a kampányterv lépésről lépésre való fegyelmezett végrehajtását nem neki találták ki. Hanem Orbán Viktornak.
Elhisszük-e, hogy a pártszínezettől függetlenül egymással a mezőgazdaság terén (is) alapvetően egyetértő politikusoknak van igazuk, vagyis: minél kevesebb munkaerőt alkalmazó minél nagyobb gazdaságok, minél intenzívebb, gépesítettebb, automatizáltabb módon termelő, exportorientált mezőgazdaság kell nekünk, illetve, hogy nem is lehet mást választani?