Megállapodtak az ukránok és az oroszok, humanitárius folyosó nyílik Mariupolnál – írja az ukrán miniszterelnök-helyettes Facebook-bejegyzésére hivatkozva a Telex. Irina Verescsuk szerda reggel közölte, hogy előzetes megállapodást kötöttek egymással a felek, így délután 2-től megkezdődhet a nők, gyerekek és idősek kimentése a városból. Verescsuk tájékoztatása szerint az evakuálás a Mariupol-Manhush-Bergyanszk-Tokmak-Orehov-Zaporizzsje útvonalon zajlik majd, de a rendkívül nehéz helyzet miatt elképzelhető, hogy lesznek változások a tervekhez képest.
Nem sokkal korábban Vadim Bojcsenko, a város polgármestere azt közölte, hogy 6000 civilt terveznek kimenteni a városból szerdán, és hozzátette, hogy még 100 ezer civil tartózkodhat itt.
A helyzet azért különösen érdekes, mert Verescsuk kedden azt közölte, hogy sorozatban a harmadik napon sem tudtak megállapodni humanitárius folyosókról a harcok sújtotta városokban, többek közt Mariupolban sem. Az oroszok ugyanakkor kedden állították, hogy már aznap is tűzszünetet rendeltek el, és lehetővé tették a menekülést a város utolsó védőbástyájának számító Azovsztal acélgyárból, ám az általuk biztosított folyosót nem vette igénybe senki. Állításuk szerint az acélgyárat védő ukránok megadnák magukat, de parancs híján ezt nem tehetik meg.
Oroszországegyébként szerdán újabb ultimátumot adott a Mariupolban kitartó ukrán harcosoknak, hogy adják meg magukat. Ez azt követően történt, hogy a korábbi ultimátum ellenére egyetlen ukrán katona sem tette le a fegyvert. „Az orosz fegyveres erők humanitárius alapon javasolják, hogy a nacionalista zászlóaljak és a külföldi zsoldosok harcosai április 20-án moszkvai idő szerint 14 órától hagyják abba a katonai műveleteket, és tegyék le a fegyvert – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A dél-ukrajnai kikötővárost a háború kezdete óta ostromolják az orosz csapatok. Több tízezer lakos rekedt csapdába, az ukrán források szerint már több mint 20 ezer civil halt meg a városban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már korábban jelezte, hogy mariupoli katonáik a végsőkig harcolni fognak, és elutasítják az orosz ultimátumokat.