A magyar vidék nem az ezerhektáros kombinátokban, hanem a kültelkek elszánt pionírjaiban élhetne túl. Mert annak van kultúrája is, nem csak termelékenysége.
Pár perc próza
„Csak azt vettem észre, hogy a következő hónapban hányingerem volt, aztán meg nőni kezdett a hasam.”
A téli hideg zord napjain esténként pokrócba és emlékeinkbe burkolódzunk, újra meg újra előveszünk néhány jó öreg családi fényképalbumot, melyek lapjaira szimmetrikus rendben évről évre emlékhagyó bölcsességgel fekete-fehér papírképeket ragasztottak eleink.
Alulértékelt, elfeledett-meg nem értett, kiskertekbe száműzött géniusza a trendekben fuldokló magyar borászkodásnak a Rizlingszilváni. Vagy Müller-Thurgau. Nem tét nélküli, hogy megmarad-e nekünk.
„Ákos szemlátomást részeg, elég, ha az All I Want for Christmas alatt melléfurakodsz, a refrén alatt végig a szemébe nézel, és a teakonyhában magadra rántod. De ha a lelkiállapota olyan ingatag, hogy így berúg a karácsonyi partin, holnapután úgyis kibékül a családjával.”
Késő kamaszkorom, fiatal felnőtt éveimnek városa. Így, s mert jobbára ebben az évszakban jártuk utcáit, a nyár városa. Meg mert (ugye) „mediterrán”. Görög is meg szerb is, tehát „déli”. És persze igen „festői” is. Ki mit ért alatta.
Mikor gyerekkoromban kiköltöztünk a Dunához, meg kellett tanulnom úszni, nem volt mese. A folyóhoz közel vettünk házat, mert anyám szerette nézni a kavargó örvényeket, lejárt mosni, csalánt szedni a nyulaknak.
A beszállókártyát a reptéri pláza bejárata közelében pillantotta meg. Miután fölvette a makulátlan kövezetről, hosszasan nézegette – mostanában, a telefonképernyőről beolvasott és az A4-es papírra házilag nyomtatott repjegyek idején ritkán látni ilyet.
Utóbb mindenki úgy emlékezett, hogy Katinak tűnt föl először a szag. Az biztos, hogy ő tette elsőként szóvá. Lehet, hogy mások is észrevették, csak addig nem akarták megemlíteni. Bizonyára a csordaszellem miatt.
A buszon nekiesett a plexifalnak, mert a két táskával nem tudott kapaszkodni, neki senki sem adta át a helyet. Ahhoz túl öreg volt, hogy várandós nőnek nézzék, reszketeg vénnek pedig túl fiatal.
Egyvalami évszázadok óta változatlan Trutnovban: sörgyára, amely 1582 óta üzemel szakadatlanul. 1974-ben a leendő köztársasági elnök, Václav Havel is a főzde munkatársaként dolgozott.
A bor egyik hivatása, hogy idegeneket ültet asztalhoz, akikből aztán ismerősöket csinál. A novemberi ködben, a korai sötétben, az alig tízfokos tisztaszobában. Többet önhittség, kevesebbet botorság várni tőle.
Először 1972 tavaszán voltam Pécsen. Pécsett stb. Egy barátommal és két lánnyal, ott is aludtunk a barátom ismerősénél, nem emlékszem a részletekre.
Egy ember halálát nem lehet megírni. Egy hörcsögét, diófáét, kutyáét vagy szőlőtőét igen. Nem mert kisebb. Csak mert nem mi vagyunk. És mert természetesebb.
Szomolyán megszületett a magyar Pinot noir. Vámos Attiláé. (Ha nem látom a címkét, Kaló Imrére gyanakszom.) A sokszor túledukált vagy gyakran neveletlen Pinot-kat azonnal kiszúrom. Ha valaki műfajként tekint rá, szintén. Ha hordóval akar nagy bort csinálni, megint csak.