Jézus megszületése egyszeri esemény, ünneplendő, méltó, hogy különlegessé tegyük az ünnep napjait a terített asztalokkal is, de ő mindennapi kenyér, mindennap újra és újra jelen akar lenni bennünk.
Publicisztika
Még tizenéves fejjel is mámorosnak találtam a karácsonyi családi együttlét első néhány óráját, pedig akkor már jobbára csak a társadalomból való kivonulás foglalkoztatott.
A fájdalom és az öröm keveréke a mérhetetlen mázsás boldogság, megszülettek a gyerekei. Pont ezer tűszúrással érkeztek. Egy fiú, egy lány. Odakint pereg a hó az ereszcsatornán. Világítanak a hópelyhek a Mária utcán, a Klinika mellett.
Apám felettébb szigorú utasítása volt, ha bármelyikünk a fáról szaloncukrot bont, szíveskedjék ugyanabba a formába visszacsomagolni, mint amikor még a cukor benne volt, nem lóghatnak a fán papírgalacsinok.
Nagy a tét tavasszal, nem közömbös, kié (lesz) a világi hatalom, de nem az üdvösség, nem a keresztény Magyarország forog kockán. Történjék bármi, Jézus jövő ilyenkor is ott lesz a jászolban.
Ha a demokrácia csak annyiban merülne ki, hogy kire hány százalékban szavaztak, akkor vita nélkül Putyin a világ legdemokratikusabb politikusa, mert neki már megvolt az ötharmad is.
Novák Katalin a TV2-n már lila ködben úszva ringatta abba a hamis illúzióba nőtársait, hogy kemény munkával és rátermettséggel elérhető mindaz, ami neki sikerült. Az üvegplafon és a felső határok eltűnését vizionálta.
Nem az a baj Novák Katalinnal, hogy nő. És még csak nem is az orbánviktoros fülbevalója. A probléma vele, hogy köztársasági elnökjelöltnek elfogadhatatlan.
Egy végletekig polarizált társadalom nem tudja magát megvédeni semmilyen jogsértéssel vagy önkénnyel szemben. Mert gyenge. Csak hát ezt a Fidesz is tudja.
A helyi polgárok által megválasztott önkormányzatok pénze és hatásköre egyre apad és fogy, a választópolgárok által meg nem választott állami hivataloké pedig nőttön-nő.
Akinek az esetleges kartellezésen túl (ami büntetőjogi kategória) baja van Bige cégének piaci működésével, annak valójában a globális kapitalizmussal és a szabadkereskedelmi világrenddel van baja.
Sose legyünk annyira elbizakodottak, hogy ha a mi érzéseinket, várakozásainkat nem támasztja alá egy új információ, akkor rögtön ki is zárjuk, hogy annak bármi valóságalapja legyen.
A politika eszköztárának kibővülése és a technikai fejlődés révén a politikusok már akkor is képesek (egyre hihetőbben) hazudni, amikor nem is beszélnek.
Orbán Viktor nyeregben érzi magát, ám lehet, már elmulasztotta a jó alkalmat a hátralépésre. Elemzés.
Közeledik az év és a választási ciklus vége, ideje hát, egy gyors közéleti leltárnak. Nem megvalósult ígéretek, vagy közünk fejlesztésére fordított (értsd: ellopott) források kerülnek itt összeadásra, hanem az idő. A mi eltűnt, eltékozolt, elpazarolt időnk.