A pénzt még valahogyan vissza lehet tenni a borítékokból és a nejlonszatyrokból a meglopott falvak költségvetésébe. De az időt már nem.
Publicisztika
Ami a Brüsszellel és Soros Györggyel kapcsolatos „kérdéseket” illeti, egy sincs, amelyben ne lenne tárgyi tévedés vagy csúsztatás.
Ha valaki megkérdezné, hogy mit kedvelek leginkább a lakásunkban, első helyen egészen biztosan a könyvespolcainkat említeném tartalmastul.
Betonba öntött eurómilliárdok, házalapokba fordított családtámogatás, na, kisötösért ki mondja meg, hogy minek fogja felvinni az árát?
Aki azt hiszi, hogy a 2022-re készülő ellenzéki együttműködés nem Orbánék szája íze szerint alakul, annak érdemes számot vetnie néhány ténnyel.
Ahogy közeledik a rendszeresített négyéves túlélőjáték vége, egyre izgatottabbá válik az útvesztés légköre.
Kedd este kiderült, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokság úgynevezett halálcsoportjából (ahol Magyarország két meglepetés-döntetlennel az utolsó, negyedik helyen végzett) senki sem érte meg a negyeddöntőt.
„Mi itt, a nagyon világelső globális multinál fontosnak tartjuk a toleranciát és a sokszínűséget. Például ezt a különleges elefántcsontból készült, bébifókabőr bevonásos széket a legkülönfélébb színű gyerekek készítették.”
Szurkolni bitang jó dolog. Engem erre ugyan nem a fociválogatott, hanem a kerületi amatőr, nagyjából és egészében a szülők által fenntartott fiúkadettkosárlabda-klubocska országos sikere tanított meg.
Akciójuk jó szimbóluma az átlagos kormánypárti dúlásnak: az adott területre vonatkozó ismereteik nincsenek, cinizmusuk és öntudatuk annál nagyobb.
Aki az ellenzék megújulásáért és különösen a régi baloldal pártjainak háttérbe szorításáért kardoskodik, annak közvetlenül a 2018-as választás után kellett volna ennek hangot adnia.
Jakab Péternek Gyurcsány Ferenccel a hátában kell az ellenzéket felhoznia a kistelepülések Magyarországán, ahova nem szivárványos zászló alatt érdemes megérkezni.
„Szegény miniszterelnök úr! A rokonai, barátai, ismerősei már mind milliárdosok, ő pedig még mindig csak bérből és fizetésből élő kisember!”
Játsszuk A keresztapa főcímzenéjét – mondtam, mielőtt az asztalhoz értünk volna. Ahogy felcsendült a dallam, picit mintha megfagyott volna a levegő. Az elhelyezkedésünkből egyértelmű volt, hogy a szám az öregnek szól.
Gyáva leszek, és lusta, és addig mormolom, hogy nem látok semmit, hogy elhiszem, mert nem kelthetem fel a barátnőmet. Nem kelthetem fel az alvókat.