Örülök annak is, hogy a nemzetközi díjakat is szüretelő sztárborászatok mögött a hátország is mutat életjeleket néha: ismerek olyanokat, akik külföldi nyaralás helyett tetszhalott szőlősorokra vesztegetik a pénzüket.
Pár perc próza
Figyelj – mielőtt folytatta volna, Radnai hosszú másodperceken át a sörébe bámult –, szeretném, ha az emberek tudnák végre az igazságot. Hogy apám nem olyan volt, mint amilyennek hitték. És mint ahogy elképzelik ma is. Úgyhogy írd csak meg.
Petőfi 1845-ben írt és folytatásokban közölt Úti jegyzetek című úti naplójában kedvenc alapeszközét, az iróniát is gyakran előveszi, néhol mintha Rejtő Jenőt olvasnánk.
A két apa megegyezett, a gyerekeknek idejekorán szokni kell a munkát, nyáron két hét, marad idő csellengeni a vakációból elég. Tizenhárom évesen fél ötkor keltünk, apám elemében volt, kezében pohár, kanál, úgy kolompolt ébresztőt.
Becsukta a szemét, mint aki alvásra vágyik, de megérezte magán az idegen pillantását, és pontosan érezte, hogy beszélgetni fognak, sajnos.
Axióma a sörkedvelők között, hogy a világos sörök atyja a pilseni. Legalábbis korunk szupermarketjeiben a sörpolcok legjavát a pilseni típusú világos sörök foglalják el. Nem volt ez mindig így.
Kártékony felfogás, miszerint fröccsbe gyengébb bort kell keverni. A képlet végtelen egyszerű: jó borból inni-, rossz borból csapnivaló fröccs kerekedik.
A fröccs: szerelem csalódás, elhajlás szégyen, gondolat cáfolás, könnyű mámor fejfájás nélkül. A bor tézis, a szóda antitézis – a fröccs szintézis. Így inni délután – világnézet.
Itt van az unokatesóm, Adri, na, ő például mindent feldönt és kiborít. Közös étkezések alkalmával nem is nagyon mer leülni senki melléje, mert tuti, hogy Adri ráborítja a levest. Minden szándékoltság nélkül, egyszerűen véletlenül rákönyököl a tányér szélére, vagy ilyesmi.
„Olyan nagy könyvtárról álmodoztam, amilyet addig csak politikusok, tudósok és írók dolgozószobájában készült fényképeken láttam.”
A Hargita alján, egy székelyföldi kis faluban plébános ismerősünknél vendégeskedtünk pár napig, mielőtt tovább utaztunk volna. Egyik délután Brassóba kellett mennie, s csak másnap tudott visszajönni. Ránk hagyott mindent.
Elég sok fotót készítettem, anyámról, apámról, barátokról, nőkről, házakról és éjszakákról, az utóbbi időben magamról is. Aztán majd egyre kevesebbet fogok. Az életet majd nem zsánerekben akarom látni, hanem megnyugtató összefüggéseiben.
A „Sorstalanság” sokat köszönhet Nietzschének, egy helyen meg is idézi őt, mégpedig az Auschwitz-fejezet egy empátikus víziójában, amely feltűnően emlékeztet a Wannsee-konferenciára – írta Kertész Imre egy régi levelében.
„Ez más világ”, mondogatta mindig Bali Jóska szőlőszomszédom, akivel kapcsolatom a külső hőmérséklet és Malligand-fok hullámzásával paralel hullámozott. De igaza volt. Más világ ez. Itt a szőlő kapás, az agyag „irigy”, a kancsó kéretlen telik.
Elment a kedvem Amerikától. Mondjuk, nem hiszem, hogy Amerika összedől emiatt, vagy mély depresszióba zuhan, és elalvás előtt lucskosra sírja a párnáját.