Karácsony Gergely marad, Budapest pedig tovább vár arra a vezetőre, akinek szemében végre fontosabb önmagánál.
Publicisztika
A magánrepülőn utazgató, innen is, onnan is milliárdos osztalékot kihasító NER-elit mára egyenesen kérkedik a teljesítménnyel nem igazolható, csupán a rendszer centrumához való közelséggel magyarázható mesés gazdagságával.
Csaknem másfél évtizedes Fidesz kormányzás után a kormány magyarázattal tartozik a választóknak: mi a felelőssége abban, hogy Magyarország felzárkózása a régió átlagos szintjét sem éri el, és az életszínvonal Európa utolsója?
Száz és száz és százmilliók mentek el a lejárató propagandára. Ezzel sikerült országosan ismertté tenni és felépíteni egy néhány hónapja még teljesen ismeretlen embert. Na most mondja valaki, hogy a propagandaminisztérium értelmetlen és felesleges teher a költségvetésen!
Még jó, hogy kikaptunk a rózsaszín németektől, mert így miénk az erkölcsi diadal. És ezt semmilyen önellentmondás nem veheti el tőlünk: NO GENDER, NO MIGRÁNS!
Kóstolgassuk, ízlelgessük: kínos a Fidesz a populistáknak. Kemény, verejtékes férfimunka volt, de sikerült, Orbán Viktor összehozta.
Kim Dzsongun már a dinasztia harmadik nemzedékéhez tartozóként uralja az országát fizikai és spirituális téren egyaránt – a jelek legalábbis erre utalnak. Gyakorlatilag azt csinál, amit akar, ami a betegesen nárcisztikus, torz lelkületéből fakad.
A jobbszélre tolódott kormánypárt legfőbb kihívója ma már egy polgári erő, amely az európai színtéren a néppárt soraiba készül.
Országbérletem van, ami sajnos kicsit olyan, mint a kommunisták: különleges anyagból van.
Megtörtént hát az eddigi ellenzék leváltása az európai parlamenti választásokon, a Tisza Párt áradása mindenkit elsodort – kivéve a Fideszt, amelyik százalékosan meggyengült valamelyest, de egyértelműen a legerősebb párt maradt.
Ha itt valóban demokrácia van, akkor az országgyűlés azonnal feloszlik, és visszaadja a főhatalmat a népnek. Már ha tényleg szuverének vagyunk mi, a nép.
Négy napja vagyok Németországban, naponta többször vonatozom, és még nem volt szerelvény, amelyik pontosan indult volna.
A Vezér most otthon ül az ágy szélén, trumpos hálóingét meglebbenti a hajnali szellő, kezén számolja az eltapsolt milliárdokat, számba veszi, kitől kérhet kölcsön, és egyáltalán, meddig csinálhatja még ezt. Ez a kis „baloldali belügy” alaposan beleköpött a levesébe.
A spájzban őrizgetett egy üveg Propaganda nevű orosz vodkát, ragaszkodott a márkához, megszokta, mert bár nem a legjobb minőség, de erős, villámgyorsan elzsongít, és könnyen hozzá lehet jutni, elég csak lesétálni az utcára, minden sarkon tukmálják.
Úgy lenne korrekt, ha a rendszer működtetői és haszonélvezői, lelkes támogatói állnák ezen háború költségeit, tudjuk, hogy van miből.