A jelenség nem új: nehéz gazdasági helyzetben az emberek kevesebbet és olcsóbb termékeket vásárolnak. És a folyamat nem feltétlenül ér véget a jelenlegi szinten…
Publicisztika
Izgatott alak rontott be a terembe, egyenesen az igazgatónőhöz lépett, valamit súgott a fülébe, aki erre az irodába sietett. Két perc múlva jött vissza. Hullasápadt volt, alig tudott megszólalni.
Ami igazán fontos: elég volt a megélhetési politikusokból, elég volt a korrumpálódva zsírgazdaggá lett, úgynevezett megélhetési oligarchákból. Ezt gondolja a megélhetéssel bajlódó Nép. Ezt hordja, viszi a szőke Tisza.
Az Ünnepi Könyvhét eredeti szerepét nemcsak egy vásárban, hanem egy kulturális misszióban is látom, amiből az utóbbi években egyre kevesebb valósul meg. Ez a fő kritikám, vagyis hogy az egész közönséges vásárrá silányul ahelyett, hogy értéket teremtene.
Bár június 9-én a Fidesz–KDNP listája kapta a legtöbb szavazatot, a többség nem engedett a nyomásnak: nem hitte el, hogy ha nem a Fideszre szavaz, megnyílnak a pokol kapui.
Már a minimális különbség is legitimációs kérdéseket vet fel, hát még az a győzelem, amit egy ilyen újraszámolás utáni fordítással érne el az LMP jelöltje!
A számok magukért beszélnek: ennek a parlamentnek nincs legitimitása.
Az agymosás mikéntjéről számos írás született. Jóval kevesebbet hallunk és tudunk viszont arról, mi történik azokkal, akik politikusként vagy sajtómunkásként nap nap után részt vállalnak a hatalom lélekmérgezésében
A magyar miniszterelnök belépett a háborúpárti politikusok sorába.
Igyekeznek elültetni bennünk, hogy hazánkban az egyetlen igaz csoportosulás, az egyetlen érvényes, számba vehető oldal nem is lehet más, mint az úgynevezett Jobboldalnak kikiáltott tömörülés.
Nehéz eldönteni, hogy a margitszigeti performansz vajon abból a félreértésből született-e, hogy a fideszes menetelők életükben először látnak majd színházat, vagy úgy voltak vele a szervezők, hogy Orbán Viktor beszéde előtt egy bicikliző majom is megfelelő produkció.
A magyar diplomácia elsőszámú feladata menedéket nyújtani a hazájukban méltatlanná, vállalhatatlanná és persze büntetendővé vált figuráknak.
A jelenet magában kiábrándító, és akkor még nem beszéltünk a nézői igényekről, Magyar és Rónai hitelességéről. Mindkét szereplő alulmúlta a tőlük elvárható szakmai-emberi minimumot, és ezen a küszöb alatti szinten találtak egymásra.
A kormány legújabb találmánya kétségkívül impresszív: a háborús pszichózist csúcsra járatva állítják be magukat virágos réten szaladgáló hippiknek.
Mennyire visszás és torz az a választási rendszer, amelyben az egyik párt az összes választó negyedének és a szavazók kevesebb mint felének voksaival lényegében teljhatalomhoz juthat.