„Felséges Úr! Az áfabevételek is megnőnek, nem tudnánk abból kompenzálni legalább a családi házakban lakó választóinkat? Óriási pénz az a huszonhét százalékos áfa a gázon, a villanyon meg a benzinen. Erre már építhetnénk.”
Publicisztika
A városi gyerekek zacskóból eszik a cseresznyét, dobozból az epret, piszkét pedig boltban nem kapni. Galambszaros gangon szaladgálnak, szeretnének kutyát, de szóba sem jöhet, a körút tövében szívnak friss levegőt.
Mégis, ki a fene menne el népszavazni valami homályos jogi uniós izére, miközben a saját életében azon morfondíroz, hogy ezt a csekket fizesse be, vagy azt a tegnapról mára még méregdrágább kenyeret tegye a gyerekek elé?
„Egy óriásplakátkampányban hamarosan tájékoztatjuk Önöket, hogy kik a bűnösök, akiket gyűlölni kell a kialakult helyzet miatt.” „Az jó lesz, magunktól esetleg felelőtlenül tippelgetnénk.”
Jó, ha tudja a magyar választó: Orbán Viktor ajtaján kell kopogtatnia, ha kiürült a kassza.
Egy könyvelőnek manapság már nyelvésznek, jogásznak, gyorsolvasónak és még ki tudja, minek kell lennie, hogy valahogy lépést tartani tudjon a káosszal.
Kezdi elveszíteni hitelességét a társadalom előtt, nem tud világmagyarázatot adni, kaotikussá, kiszámíthatatlanná, szétdarabolttá, gyorsan romlóvá, értelmetlenné, önmaga karikatúrájává, destruktívvá és fogyasztási cikké válik.
Nem az egyes szervezetek, érdekcsoportok intéznek követeléseket a politika intézményei (köztük a kormányzat) felé, hanem a kormányzat felülről lefelé fogalmazza meg az elvárásait az egyes szereplők felé, és ennek megfelelően jutalmaz vagy éppen büntet.
Nem kizárt, hogy éppen a válság gyorsan súlyosbodó időszakában szűnik majd meg a megmaradt rezsicsökkentés és a benzinárstop, vagyis az áremelkedéseket ellensúlyozó intézkedések.
Három, a közszolgálatban pedagógusként eltöltött tanév után beadtam a felmondásom, „leszerelek”, kilépek a tanári pályáról. Teszem ezt több száz, akár több ezer sorstársammal közösen.
Ha van valami, ami képes lehet felülírni a Fidesz által generált ideologikus konfliktusokat, az az ajtónkon dörömbölő gazdasági válság. Nem véletlenül reagál erre a kormányoldal még több ideológiával.
Olyan idők előtt állunk, amikor egyszerűen okafogyottá, meghaladottá válnak bizonyos konteók.
Értem én, hogy neki is nehéz, de lássuk be: a Karmelitába hajtó limuzinban talán jobb zokogni a győzelem felett, mint egy fűtetlen albérletbe tartó biciklin a vállalkozásunk tönkretétele miatt.
Az elégedetlenség minden ellenkező híresztelés dacára, kizárólag akkor válik politikai tényezővé (esetleg csak akkor tudatosul), ha megpillantjuk a megszokott nyomorúságból kivezető utat. Akkor egyszeriben tűrhetetlenné válik, amit odáig békén tűrtünk.
A kondukátor lángelméhez méltó intézkedésekkel könnyítette a hétköznapjainkat – az akkori tapasztalataimat örömmel adom át a kormánynak a következő bejelentésekhez, és még milliós tanácsadói fizetésre sem tartok igényt.