Elhisszük-e, hogy a pártszínezettől függetlenül egymással a mezőgazdaság terén (is) alapvetően egyetértő politikusoknak van igazuk, vagyis: minél kevesebb munkaerőt alkalmazó minél nagyobb gazdaságok, minél intenzívebb, gépesítettebb, automatizáltabb módon termelő, exportorientált mezőgazdaság kell nekünk, illetve, hogy nem is lehet mást választani?
„Nézzünk szembe a tényekkel! A magyar vírus egyetlen ismert hatása a versenyképes futballtudás lassú leépülése. Hát, istenem! Kontinensek élnek úgy, hogy nem tudnak focizni. Koncentráljunk szépen a kajak-kenura meg a vívásra.”
Szégyenteljesebben még nem semmisült meg bennem előítélet. A borásszal beszélgetek. A borásszal, aki a Napa-völgy egyik csúcsborászatában (is) tanulta a szakmát, és aki a borászatra mint művészetre tekint.
A Fidesz a 2010-es évek elején, mint oly sokszor azóta is, kiválóan érzett rá a néplélek egyik nyomasztó kínjára, a munkabér jelentős részét leterhelő rezsikiadások tarthatatlanságára.
Az ember nem is érti, miért nem készített még sorozatot a Netflix vagy az HBO a filológusokról. Pedig egy jó kis szövegközi nyomozás semmivel nem kevésbé izgalmas, mint egy helyszínelés. Itt van például Szécsy János ügye.
Ha mást nem is, az évek során ennyit azért sikerült ellesnie az ellenzéknek a Fidesztől: faragj politikai terméket mindenből, ami politikai hasznot hozhat! Az se baj, ha emberek tömegeit vered át ezzel, mert úgyis csak egy dolog számít, a népszerűség.
Mindketten meglepődve reagáltak a fura helyzetre. Szabó úr még a nagyanyjától sem hallott soha olyat, hogy Zagyvasuvadt vonzáskörzetében jegesmedvét láttak volna.
A felesleges, de látványos kormányzati gigaberuházásokba ölt milliárdok fenntartják a gazdasági növekedés látszatát, és segítenek az adófizetők pénzét kormányközeli zsebek felé terelni, ez a lényeg.
A Gulyás Gergely által vezetett, a 2006-os rendőri jogésrtéseket vizsgáló albizottság állami kitüntetésre javasolta a Magyar Helsinki Bizottságot és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)-t.
