Tavaly karácsonykor azzal zártuk az év szaváról, a „karantén”-ról szóló Újbeszélt: „Micsoda év! Reméljük, jövőre efféle szó a kanyarban sem lesz.” Nos, hiú remény volt, sajnos.
Publicisztika
Nagy gáz van – mondta köszönés helyett. – Beszéltem az öreggel, azt mondja, eltűntek az erdőből a vadak.
Az ellenzék a többi között azzal fordíthatná a maga javára az erőviszonyokat, ha azt sugározza, hogy politikusai számára egzisztenciális kérdés a választás, s miniszterelnök-jelöltjükkel nem a bűnbak szerepét készülnek eljátszatni.
Simone Weil a pénzt, a gépimádatot és az algebrát nevezi meg, mint a mai civilizáció szörnyszülötteit. A pénz legyőzte az életet, az algebra legyőzte a tudományt.
Hogy egy-egy név nem ugrik be, eleinte rá sem bagózol. Van ez így, az ember feje nem káptalan. De amikor a legjobb barátoddal ebédelsz, és fogalmad nincs, hogy hívják, egyáltalán, hogy az elméd melyik rekeszében keresd az információt, az rémisztő.
Gulyás Balázs kollégánkat homlokon csókolta Németh Szilárd és az ő karácsonyi menüje.
Ha Völner a bíróság szerint is bűnösnek bizonyult, amit a nemzetbiztonsági ellenőrzés során nem észleltek, bizony a végrehajtók minősíthetetlen és silány munkát végeztek.
Érdekes körülmény, hogy amíg az 1989-es fejtágítóról semmi nem szivárgott ki, a mostaniról nincs olyan újság, amelyik bőségesen ne tett volna említést. Az elmúlt három évtizedben valamicskét mégiscsak változott a helyzet.
Nem velem foglalkozott, mégis a legszebb, apámmal közös emlékeim közé tartoznak ezek a szenteste-délelőttök és -délutánok, mert ekkor olyannak láttam őt, mint soha máskor: görcs nélkülinek, felszabadultnak, és talán még boldognak is. Gulyás Balázs ünnepi tárcája.
„El tudod te azt képzelni, hogy az elmaradt karácsonyi céges partik miatt mekkora mínuszban vagyok, ami a rossz emberi döntéseket, a lelkiismeretfurdalás-görbét és a szégyenindexet illeti?”
Kétszáz tő Furmint. Ha pontosabb akarok lenni, százhatvanvalamennyi. Ennyire bárki képes, higgyék el nekem. Ha van még olyan, hogy középosztály, ez lenne a dolga.
Soha nem ettünk úgy, hogy ne imádkoztunk volna. Jaj, ez az ötven év… Azért vágták ki egy kolléganőmet, mert az ebédlőben imádkozott. Pedig ez azelőtt teljesen természetes volt.
Jézus megszületése egyszeri esemény, ünneplendő, méltó, hogy különlegessé tegyük az ünnep napjait a terített asztalokkal is, de ő mindennapi kenyér, mindennap újra és újra jelen akar lenni bennünk.
Még tizenéves fejjel is mámorosnak találtam a karácsonyi családi együttlét első néhány óráját, pedig akkor már jobbára csak a társadalomból való kivonulás foglalkoztatott.
A fájdalom és az öröm keveréke a mérhetetlen mázsás boldogság, megszülettek a gyerekei. Pont ezer tűszúrással érkeztek. Egy fiú, egy lány. Odakint pereg a hó az ereszcsatornán. Világítanak a hópelyhek a Mária utcán, a Klinika mellett.