Magyarországon hiába öntöttek sok milliárd forintot az elmúlt tíz évben a birkózásba, nem sikerült nemzetközi szinten is versenyképes szabadfogású sportolókat kinevelni. Maradtak tehát az oroszok.
Publicisztika
„Na de polgármester úr! Én is éppen ezekre jöttem kérni segélyt!” „Sajnálom, akinek hamarabb jutott eszébe kérni, az kérhet!”
Nem az a kérdés a többség számára, hogy fűthető-e a jakuzzi, a kerti medence, vagy mi lesz az akváriummal, hanem...
A vasút komoly fejlesztésért kiállt. Sínfényezés, krampácsolás helyett az utasokat normálisan kellene kiszolgálni, a vonatjegyek árát utazásra ösztönzővé tenni. A tranzit áruszállítást drasztikusan felfuttatni.
Ha valaki nem tudná eldöntetni, Csehországban vagy Hollandiában pihenje ki a munkás hétköznapok fáradalmait, ruccanjon el a közelebbi Švihovba jókat enni és finom, holland-belga beütésű cseh söröket inni.
A megszorítások, amelyeket folyamatosan tagadtak a választások előtt, bekövetkeztek. Milliárdok tűntek el, és most nekünk kell ezt megfizetnünk. Újra.
Miért tartom vészjósló példának az állatvédelem ügyét az uniós elvárások kapcsán? A válasz egyszerű: mert minden törvény csak annyit ér, amennyit be tudnak (vagy be akarnak!) tartani belőle.
A magyar ember eszelősen kenyérkedvelő, sokban sajátos, ebben leginkább; a kenyérhez is kenyeret eszik, máskor magában, vagy kenve, mártogatva; akár zsiradékban pirítva, fokhagymával dörzsölve, hagyomány, család és egyén szerint jellemző módon.
A DK mostani árnyékkormány-kezdeményezése politikai innováció. Az egykori ellenzéki összefogás többi pártja persze utólag fanyaloghat amiatt, hogy őket kihagyták ebből, de talán tetszettek volna az elmúlt negyedévben ennél jobb ötlettel előállni.
Megérkezett a kulturális és a politikai térbe a feminista mozgalom legfőbb csődje: a női macsó, aki a férfiak legalávalóbb tulajdonságait a nők legalávalóbb tulajdonságaival ötvözi.
A nagy rezsihazugság már lelepleződött, Parragh László most a miniszterelnök másik vállalását, a „teljes foglalkoztatás” megőrzését kezdte ki.
A miniszterelnök aligha tett volna olyan, nehezen komolyan vehető ígéretet, mint az energiaárak és az infláció azonnali megfeleződése, ha csakugyan látna esélyt a szankciók visszavonására.
Hol van az a „szigorú, teljesítményalapú minőségbiztosítási rendszer”, ami eldönthetné, hogy ki „jó” és ki „rossz” tanár? És hol vannak azok, akik egy ilyen – ma még nem létező – rendszert szakszerűen és objektíven működtetnének?
A diktatúra olyan, mint a víz, minden mélyedést kitölt. Addig terjed, ameddig akadályba nem ütközik, amely megállítja. A kérdés az, hogy miért tűrjük. Miért nem bízunk egymásban, önmagunkban, miért tartjuk távol magunkat a politikától?
János épp munkába indult, amikor kitört az atomháború.