Kísért a múlt. Esszé az átalakuló világrendről, az északi félteke politikai térképének átalakulásáról. Első rész.
Publicisztika
Néztem a tévét, és azon tűnődtem, honnan eredhet az a töméntelen darálásdüh, ami az egyébként egészen bájos Elnökvezér asszonykában munkál.
Képzeljük el, hogy egy demokrata politikust, akár elnökjelöltet próbáltak volna lelőni. Aki azt hiszi, hogy ebben az esetben Trump is hasonló határozottsággal sietett volna kiállni ellenfele mellett, az nem ezen a bolygón él.
A külföldi és a nemzeti tőke egyaránt az alacsony bérek fenntartásában és a munkáltatói kötelezettségek lazításában érdekelt. Nincs ellenére a hazai munkaerő lecserélése külföldi vendégmunkásokkal.
Ha nem is a csúcsok csúcsa, de kevés egészségesebb, formásabb, szőlősebb szőlőt ismerek nála. Levele maga a szimmetriai tökély, korán fakad, jól növekszik, vesszőinek szinte csak vízmérték a karó. Tömött fürtjei barokk bőségszarukba kívánkoznak.
A kormánynak be kellene végre látnia, hogy a főváros fejlődésének akadályozása Magyarország összérdekét sérti.
Mióta ér Gyurcsány Ferencet gúnyolni, rajta kacagni? Aki eddig ilyesmit tett, az nem akarta eléggé leváltani Orbán Viktort.
Orbán Viktor nem egyedül van a globális térben, hanem rossz útra lépett, ahonnan a jelek szerint nincs, aki visszarángassa.
A Fidesz nagyon bízott benne, hogy Magyar Péter a Néppártban majd másképp fog szavazni. A Tisza Párt viszont továbbra sem a Momentum útját járná.
Ha a demokraták sikerrel akarják megvívni akár az idei, akár a négy év múlva esedékes elnökválasztást, akkor jól teszik, ha nem elitista, hanem elitellenes jelöltet állítanak.
„Ha már nem sikerült naggyá tenni Magyarországot, legalább megpróbálom kisebbé tenni Európát!”
A nyár eleji élményem több, mint ornitológia, inkább talán szociológia. Feketeszeder-bokrunk sűrű ágacskái és hajtásai közé rakott fészket egy feketerigó pár, mondhattam volna: fekete házaspár feketézett, bár házuk nem volt, de családi fészkük igen.
Hát miért nem tudjuk lelkesen együtt ünnepelni mi, újságírók, és ők, a DK politikusai, hogy Gyurcsány Ferenc csapata még soha nem volt se ilyen egységes, se ilyen határozott, se ilyen.
Budapesten dolgozó külföldi diplomaták szerint Orbán és tanácsadói, vagyis a Karmelita sötét folyosóin kavart stratégia szerint inkább elhallgatni akarják az európai gondolatokat, semmint az eredeti céloknak megfelelően népszerűsíteni.
Jól nézünk hát ki, jók a hírek, pozitív úgy az ország, mint a társadalom pillanatnyi aurája. Csak mi a fenének néztem meg a Szegiben csalások sorozata okán megismételt választásról készült videót.